Helyi közélet

2018.10.23. 12:47

Ünneplésre okot adó szüreti nap Harsányban

Harsány - A húszéves Harsányi Kéknefelejcs Népdalkört is köszöntötték.

Harsány - A húszéves Harsányi Kéknefelejcs Népdalkört is köszöntötték.

Immár tizenkilencedik alkalommal rendezték szombaton a Harsányi Szüreti Napot, ezzel együtt huszadszor a Harsányi Kéknefelejcs Népdalkör dalostalálkozóját.

Népdalkörök és mackók

Sokan vonultak együtt a program nyitásaként megrendezett szüreti felvonuláson, amelyet a huszárok, lovasok, hintók vezettek elő. Mögöttük az Emődi Brass Fúvós­zenekar adta a zenét és vele együtt a lépés ritmusát, majd táblákkal érkeztek sorban a dalostalálkozó résztvevői: a helyi népdalkör mellett a bükkábrányiak, a hernádnémetiek, a tibolddaróciak, és az emődiek – utóbbi településről pluszban a Pincegazdák Dalárdája is. Vonult táblával a helyi Hunyadi Mátyás Általános Iskola is.

Mögöttük a település apraja, nagyja. A sort a feldíszített traktorok zárták, és három autó tele plüssmackókkal. Ugyanis a település egyik híressége, Mackó Mama Kuckója is képviseltette magát. A felvonulók egy kört tettek meg Harsányban, majd a főtérre érkeztek, ahol Szabó Gergely polgármester köszöntötte a megjelenteket, külön is felköszöntve a Kéknefelejcs Népdalkört. Tagjainak okleveleket és ajándéktárgyakat adott át.

– E napon ünnepeljük a munkánk gyümölcsét, a jó időt és a Jó Isten is letekint reánk. A jó munka után pedig jól esik egy pohár bor, amely a magyar ember kiváltsága, ha pedig együtt a közösség, akkor mellé a nóta is dukál – mondta beszédében. Miközben műsort adtak a helyi ovisok, iskolások, a népdalkörök, a résztvevőket szőlővel, almával, kaláccsal kínálták, és mustot is kóstolhattak.

ÉM-HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában