Helyi közélet

2018.10.02. 13:30

Új képzés indul Miskolcon

Miskolc - Vegyészmérnököket is képeznek a jövőben a Miskolci Egyetemen. Unikális képzés lesz.

Miskolc - Vegyészmérnököket is képeznek a jövőben a Miskolci Egyetemen. Unikális képzés lesz.

Jövő év szeptemberétől vegyészmérnök alapképzés is indul a Miskolci Egyetemen – tudtuk meg Viskolcz Bélától, a Műszaki Anyagtudományi Kar Kémiai Intézetének igazgatójától. Jelezte: a képzés indítását az az igény hozta létre, hogy Miskolc közelében több vegyipari vállalat is működik.

Unikálisnak számít

A BorsodChem, a MOL Petrolkémia és a Kiss Cégcsoport támogatásával indult el az az akkreditációfolyamat, melynek eredményeként egy év múlva már vegyészmérnök-hallgatók is tanulhatnak az egyetemen. A képzés unikálisnak számít –hangsúlyozta az igazgató.

– Az országban először, kísérleti jelleggel bevezetjük a személyre szabott oktatási modellt. Elsőéves hallgatóink mellé páronként egy fiatal mentort állítunk. Az ő feladatuk az lesz, hogy heti rendszerességgel konzultáljanak a rájuk bízott hallgatókkal, segítsék tanulmányaikat és beilleszkedésüket. Ezzel együtt folyamatosan monitorozzák az újonnan indított képzés szakmai tárgyait, hogy azok mennyiben segítik elő a mérnöki kompetenciák megszerzését. Ezenkívül a fő ipari támogatóink havonta egy-egy alkalommal orientációs megbeszélésekre invitálják a hallgatókat.

ÉM-HE


[related-post post_id="4001970"]

[related-post post_id="4000307"]

[related-post post_id="3995289"]

[related-post post_id="3990224"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában