Helyi közélet

2018.10.15. 15:17

Meglátogatta a gázoló nő a gyermeket a miskolci kórházban

Miskolc - A már szabadlábon lévő apukával is összefutott a kishíján meglincselt boltosnő a kórházban.

Miskolc - A már szabadlábon lévő apukával is összefutott a kishíján meglincselt boltosnő a kórházban.

Zo­ko­gott, ami­kor ta­lál­ko­zott a kór­ház­ban az ál­tala el­ütött kis­lánnyal Éva, a kö­zép­korú encsi asszony, akit a kis Hanna ro­ko­nai kis híján agyon­ver­tek a bal­eset után. A nő drá­mai pil­la­na­to­kon volt túl: szem­be­né­zett az öt­ éves Hanna ap­já­val, aki meg­verte őt, majd pár perc­cel ké­sőbb át­ölel­hette a kis­lányt, annak édes­anyja je­len­lé­té­ben - számolt be róla a Ripost.

Éva épp a kislányhoz indult, amikor találkozott az épület előtt Hanna édesapjával aki elsőként támadt rá a feldühödött tömegből, amikor a baleset után megverték. Mint korábban beszámoltunk róla a megyei rendőr-főkapitányság két férfit vett őrizetbe: kislány 19 éves nagybátyja ellen súlyos testi sértés, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt indított eljárást (ő verte ki az asszony fogait), a kislány 27 éves apja ellen pedig könnyű testi sértés, garázdaság és rongálás miatt. Bár a rendőrség kezdeményezte az ügyészségnél mindkettejük előzetes letartóztatását, végül a nyomozást felügyelő Encsi Járási Ügyészség szerint nem álltak fenn az előzetes letartóztatás különös feltételei (szökés, elrejtőzés veszélye, bizonyítás megnehezítése vagy a bűnismétlés) - írta meg már pénteken este a Pestisrácok.hu

Éva sírva mondta a férfinak: ő nem akarta bántani a kislányt, azért állt meg, hogy segítsen, és mégis megtámadták, többen megütötték, a Ripost beszámolója szerint az édesapa udvariasan fogadta Évát, végig hallgatta az asszonyt, de szó nélkül tűrte a vádjait. Ezt követően a kórház kórtermében találkozott a kislánnyal, akitől sírva kért bocsánatot és ajándékokkal lepte meg. A lap beszámolója szerint a gyerek anyja azt mondta: tudják, hogy "Éva néni nem direkt ütötte el Hannát".

ÉM


[related-post post_id="4015167"]

[related-post post_id="4013034"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában