Helyi közélet

2018.10.29. 17:51

Az életerő jelképe a 250 éves topolyafa Szalaszenden

Szalaszend - Méltó környezetet kapott Szalaszend egyik büszkesége, az öreg fekete nyár, azaz topolya.

Szalaszend - Méltó környezetet kapott Szalaszend egyik büszkesége, az öreg fekete nyár, azaz topolya.

Szalaszenden, az élelmiszerbolt mellett áll egy hatalmas fa. Eddig talán észre sem vették az arra járók, de nemrég méltó környezetet alakítottak ki a 250 éves fekete nyárnak, vagy ahogy Abaújban hívják, a topolyafának. A Szalaszendi Ifjúsági és Kulturális Egyesület tagjainak jóvoltából a hatalmas matuzsálemet kis kerítéssel körbekerítették, a fa mellett járólapokat raktak le el és padokat helyeztek el, hogy az emberek le tudjanak ülni. Emléktáblát is elhelyeztek, melyből kiderül, az öreg fekete nyár latin neve populus nigra, életkora több mint 250 év, magassága 28 méter, törzsének átmérője 2,3 méter, kerülete 7,5 méter és 1869 óta katonai térképeken is szerepel tájékozódási pontként. De arról is híres, hogy az egykori Felsőszend és Szala községek határát jelzi.

Dr. Bárdos Zoltán, az egyesület elnöke elmondta, a topolyafa olyan nevezetességnek számít, amilyenből nem sok van az országban. Koránál fogva olyan kisugárzást és életerőt áraszt, ami a köré letelepedő emberekre is jó hatással lehet. Hozzátette: a fa körüli munkákat főleg az egyesület tagjai végezték társadalmi munkában, de mások is csatlakoztak hozzájuk. Sokat köszönhetnek a szakmunkákat elvégző embereknek, az önkormányzat támogatásának és Maszarovits Zoltánné Erikának, aki szalmából egy kedves házaspárt készített, hogy éjjel-nappal őrizzék Szalaszend hírességét. Az elnök megjegyezte, valamikor a topolyafa 40 méter magas volt, de 8 évvel ezelőtt egy vihar a legfelső ágát letörte, így most már csak 28 méter. HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában