Helyi közélet

2018.09.25. 20:34

Miskolci kisiskolások bringával

Miskolc - Szlalomot, rollert, speciálisan kialakított gurulójárműveket próbálhattak ki Diósgyőrben.

Miskolc - Szlalomot, rollert, speciálisan kialakított gurulójárműveket próbálhattak ki Diósgyőrben.

Az Európai Mobilitás Hetéhez 17. alkalommal csatlakozott Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, amelyet a szeptember 22-én tartott nemzetközi autómentes nap zárt le. A nagyszabású rendezvénysorozat célja, hogy egyre több helyi lakos figyelmét felhívja a közlekedés okozta környezeti, egészségi hatásokra, az ésszerű autóhasználatra, illetve a közösségi és alternatív közlekedési eszközök előnyeire.

A Diósgyőri városrész hagyományosan évek óta bekapcsolódik a programok sorába. Idén kedd délután a Dél-Kilián lakótelepen az általános iskolás gyerekek változatos mozgásformákban vehettek részt.

Egészségesebb élet

A helyszínen jártunk, ahol a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola pedagógusa számolt be lapunknak a kezdeményezésről.

– A gyerekek extrémebb közlekedési eszközöket, szlalomot, rollert, különféle bicikliket és más játékokat próbálhatnak ki itt. Olyanokat, amelyeket a hétköznapokban kevésbé használnak. Több eszközt a Factory Arena biztosított ma délutánra, amihez F. Nagy Zsuzsanna az Ökológiai Intézet munkatársa adta az ötletet. 7 évestől 13 éves korosztályig várjuk az általános iskolásokat, akiket szeretnénk környezetkímélőbb közlekedési megoldásokra és egészségesebb életmódra sarkallni. Örülnénk neki, ha többen jönnének biciklivel, vagy rollerrel iskolába és megszoknák, hogy a hétköznapokban ritkábban ülnek autóba. Most, hogy egyre több kerékpárutat építenek a városban, erre meg is van a lehetőség – mondta Matiz Gábor.

A jó példa ragadós

Néhány szülő szintén elkísérte gyermekét a Diósgyőri Mobilitási Napra. Egy apukát kérdeztünk a motivációjáról.

– Azért vagyunk itt, mert a gyerekeknek biztosítják a mozgást és több új sportágat bemutatnak. Szeretném, hogy a fiam ne csak azt lássa, hogy rossz dolgok történnek a mai világban, hanem egy pozitív kezdeményezéssel is találkozzon. Nagyon sok gyerek csak az internet és a TV előtt ül és ahhoz, hogy az ember ezt megakadályozza, muszáj más alternatívát nyújtani. A mi családunkban fontos szerepet kap a sport, mivel testépítéssel foglalkozom. Ahogy a gyerek látja ezeket a dolgokat a szülőtől, ő is ki szeretné próbálni. Tehát nekünk kell pozitív példával elől járni – tette hozzá Szűrös Norbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában