Helyi közélet

2018.09.05. 12:18

Magas szintre emelték az uzsorázást Ózdon

Ózd - Előbb bérbe adtak, aztán kölcsön, végül jött a zsarolás, fenyegetés.

Ózd - Előbb bérbe adtak, aztán kölcsön, végül jött a zsarolás, fenyegetés.

Tanúk kihallgatásával folytatta a korábban elkezdett bizonyítást az Ózdi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akikkel szemben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A vádirati tényállás szerint az elsőrendű vádlott a 1990-es évek végétől alacsony áron több leromlott állapotú családi házat és zártkertet vásárolt föl a városban, melyeket aztán az élettársával – aki az ügy másodrendű vádlottja – együtt anyagilag és szociálisan rászoruló személyeknek, akik egyébként nem tudtak volna helyzetük okán lakhatást biztosítani maguknak, a piaci ár többszöröséért értékesített, és bérbe adott. Ez a fajta átverés még bőven nem volt elég a vádlottaknak, akik egészen magas szintre emelték a lehúzást és a szerencsétlenek kihasználását. Mivel tudták, hogy a magas összegű bérleti díjak kifizetését követően a sértetteknek nem marad pénzük a megélhetésükre, számukra 50 százalékos kamatok ellenében biztosítottak kölcsönöket.

ÉM


[related-post post_id="3737048"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában