Helyi közélet

2018.09.18. 11:56

Kihívó nézéssel indult, mellkasi szúrással zárult a vita Körömben

Köröm - Pofonra konyhakéssel válaszolt – késsel tett pontot a féltékenységi vita végére.

Köröm - Pofonra konyhakéssel válaszolt – késsel tett pontot a féltékenységi vita végére.

A Borsod-Abaúj-Zemp­lén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 47 éves nővel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. Az eset még tavaly július hónapjában történt, amikor is a nő az élettársával és leány gyermekével együtt Köröm településen lakó testvérénél vendégeskedett. Itt italoztak beszélgetés közben, így már némi alkoholos befolyásoltságra tettek szert.

A családlátogatást követően hazamentek az ugyanezen a településen lévő lakóhelyükre, ahol aztán a ház előtti betonon ülve tovább folytatták az ivást. Időközben egy, az utcán elsétáló férfi kihívóan nézte a nőt. A pillantás aztán olyan események sorozatát indította el, ami kis híján tragédiához vezetett. A nézés miatt ugyanis az élettársa féltékeny lett, és azonmód szóvá is tette nemtetszését a nőnek, az ebből keletkezett vita során pedig pofon ütötte a nőt.

A nő ettől rendkívül felháborodott, és azonnal berohant a házba, ahol alkoholos állapotával fűtött dühében a konyhaasztalról felkapott egy kést, és a helyiségbe utána belépő élettársát kulcscsont tájékon megszúrta. A szúrás miatt a férfi mellkasa vérezni kezdett, a nő megijedt, és rögtön próbálta rongyokkal a vérzést csillapítani, majd kiabált, hogy hívjanak mentőt. A szúrás megnyitotta a mellüreget, melynek eredményeként légmell alakult ki a sértettnél, ez közvetve életveszélyes állapotot idézett elő. Az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

ÉM


[related-post post_id="3947600"]

[related-post post_id="3935368"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában