Helyi közélet

2018.09.14. 14:37

JAMRepublic, azaz a Borsodi Republic

Miskolc - Egyre több formáció hívja meg az eredeti anyazenekari tagok valamelyikét vendégnek.

Miskolc - Egyre több formáció hívja meg az eredeti anyazenekari tagok valamelyikét vendégnek.

Pénteken a Gárdonyi Parkban lép fel a JAMRepublicCover Band és Tóth Zoltán, a Republic egykori alapítója, gitárosa, szerzője. Cipő emlékkoncert néven fut a rendezvény, és 19 órakor kezdődik, rossz idő esetén a művelődési ház termében lesz az esemény. Berecz Attilával, a JAM vezetőjével beszélgettünk a rendezvényről és a csapat történetéről.

Cipő emlékére

– Bódi László, Cipő halála utáni évben alakultunk meg. Poncsák Csaba dobossal ketten hoztuk össze a formációt. Kerestem a társakat egy ilyen zenekarhoz, amikor a Rocksuliban Horváth Balázs, a Bíborszél gitárosa ajánlotta az ő háziorvosát, akinek szintén hasonló elképzelései voltak. Előtte nem ismertük egymást. Eleinte négyen voltunk, én akkor énekeltem és gitároztam is, majd több tagcserénk is volt. De Faitli József szólógitáros 2015-ös csatlakozásával már kerek lett a történet és a zenekari tagság. Nekünk ez a csapat a szívügyünk, szerelemből csináljuk, nem a pénzkereset miatt, mindenkinek van polgári foglalkozása. Célul tűztük ki, hogy Cipő és a dalok iránti tiszteletből Republic műsort játszunk, mert szeretjük. Más dalokat nem is tartunk a programban!

Nem volt kapcsolatunk a Republic zenészeivel, egyszerűen csak koncertre járó rajongójuk voltam. Nekem a ’90-es évek lemezei, dalai a favoritok. A zenekari műsorunk is leginkább erre fókuszál. Már működött a JAM, amikor láttuk, hogy Nyíregyházán koncerteznek a srácok. A dobosunkkal, Csabával elutaztunk oda ketten, mivel nem nagyon tudtuk, hogy Cipő halála után miként alakult a sorsuk. Sipos F. Tamás csatlakozott énekesnek egy rövid időre és ez – a nyíregyházi – volt az első koncert, amikor ő már nem volt ott. Tóth Zoli már akkor sem lépett fel velük, korábbi ígéretéhez hűen. Koncert után beszélgettünk is a srácokkal, mondtuk, hogy mi tribute zenekar vagyunk és Republic dalokat játszunk. Ez annyira nem tetszett nekik, főleg a menedzserük ágált ez ellen, de mi ebből nem akartunk vitát, és természetesen tiszteletben tartjuk az ő munkásságukat is.

Véleményét kértük

Mivel nekünk a Republic a Bódi László, Cipő és Tóth Zoltán által megtestesített 1990-2013-ig tartó korszakot jelenti, ezért legfőképpen a ’90-es évek albumait elevenítjük fel. A koncertet követően ezért is néztünk utána, hogy Zoli hová lett a csapatból, valamint próbáltunk kapcsolatba lépni vele. Szerettük volna, ha megnézi a műsorunkat és véleményezi, esetleg tanácsokat is ad. Egy szervezőtől Boldogkőváraljára jött egy felkérés, és mivel Zoli odavalósi, a polgármester őt is meghívta fellépni. Akkor merült fel először, hogy közösen lépjünk fel, így létrejött az első közös fellépésünk. Most a Gárdonyiban lesz a harmadik.

Lehet még klub?

Reméljük, jól sikerül ez a buli, és esetleg a Republic klubot is újraindíthatjuk, ami korábban már volt a Gárdonyiban. Zoli egyébként annyira élvezi a velünk való muzsikálást, hogy a továbbiakban is vállalja a közös szereplést.

Egy rövid történet Zolival kapcsolatban: az első közös koncertünkön, pár szám után egyszer csak megszólalt a színpadon, hogy: „mint a régi szép időkben, ez pont olyan volt!”. Szóval ő is megtalálta magát ebben a produkcióban.

Nem célunk, hogy feltétlenül bejárjuk az egész országot a műsorunkkal. Viszont ebben a térségben rengeteg meghívásunk van, és bárhová szívesen elmegyünk. Egyébként egyre többet halljuk vissza azt, hogy mi vagyunk a „Borsodi Republic”… Mi nem akarunk a nagy Republic ellen dolgozni, nekünk ez nem megélhetési zenélés.

Őszintén, szeretettel

Tóth Zoltánt is megkerestük, hogy mondjon néhány mondatot a borsodi kötődéseiről, a közös zenélésről és a szeptemberi miskolci koncertről.

– Szikszón születtem, de boldogkőváraljainak vallom magam – ismertette. Tokajban és Miskolcon jártam gimnáziumba, első zenekaraim is itt, ezekben az időkben alakultak. Cipő halála után úgy döntöttem, hogy nélküle Republic nevű zenekarral én nem lépek föl. 2013-ban megjelent egy szólólemezem Húsvéti hó címmel, azon olyan dalok is szerepeltek, melyek csírái még a Republic időszakában születtek. Ezeket nem akartam veszni hagyni, és fel­énekeltem őket magam, illetve korábban volt egy Cipővel már felvett dalunk, ezt is ezen jelentettem meg, azt ő énekli. Ezt követően instrumentális, ének nélküli albumaim jelentek meg, mostanában pedig leginkább szimfonikus zenéket írok. Nem nehéz beilleszkednem a JAM programjába. Egyébként nekem is van egy zenekarom, ahol régi Republic műsort játszom, a zenei életemnek ez jelenti a másik felét – a hangszeres-szimfonikus világ mellett. Annyit még elmondhatok a srácokról, hogy nagyon őszintén és szeretetteljesen gondozzák a Republic és Cipő emlékét, pontosan ezért vagyok időnként nagy örömmel velük és közöttük.

ÉM-PGY

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában