Három nővér, Natasa… és Édes Anna

Miskolc - Mi másért van a színház, mint hogy néha elgondolkodjunk saját magunkról is? Interjú: Rusznyák Gáborral, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjével.

Egy hét különbséggel mutat be a Miskolci Nemzeti Színház két klasszikus műből készült előadást: október 5-én Csehov: Három nővérét, október 12-én Kosztolányi Dezső: Édes Anna című regényét. Érdekes, hogy mindkét előadást Rusznyák Gábor rendezte.

Hogyan lehet két előadást szimultán rendezni? Keressünk összefüggést közöttük?

Szó sincs róla, véletlenről van szó. Az Édes Anna próbái már a tavalyi évad végén elkezdődtek, a Három nővéré pedig nemrég, a nyár végén. Az tény, hogy párhuzamosan futott a kettő a fejemben, de az egyik már majdnem teljesen megvolt, a másikat, a Három nővért meg már rendeztem korábban Kaposvárott, így azt próbáltam továbbgondolni. Két teljesen más jellegű előadásról van szó. Más a történet, a történetmesélés.

Mi az oka, hogy ezt a két ­klasszikus darabot tűzi műsorra a színház?

A vidéki nemzeti színházak egyik kiemelt feladata a klasszikus és a magyar értékek átadása, és mi minden évben igyekszünk egy jelentős kultúrájú nemzet valamely művét is bemutatni. Tavaly Dosztojevszkijre esett a választás, az idén Csehovra. Csehovot ritkán merik bevállalni a színházak, hogy nagyszínpadon játsszák, mi viszont igen. A Három nővért már régen szerettem volna megrendezni, emellett úgy éreztem, hogy nagyon jól kiosztható, hiszen a színésznőink között ott a három nővér, sőt, Natasánk is van. Az Édes Anna pedig személyes kedvenc, már régóta gondolkodom rajta, és ehhez az érzéshez az is hozzátett, hogy Mészöly Anna itt van a színháznál.

Színészekben gondolkodik egy darab választásánál?

Ennél a két darabnál ez különösen így volt.

Említette, hogy a Három nővért nem szokták nagyszínpadon játszani. Él róla a sztereotípia, hogy nehezen élvezhető, unalmas.

Igen, ez valóban rátapadt Csehovra, de ő abszolút az életet írja. Lehet a drámáin mosolyogni, nevetni, ugyanakkor nyilván belesajdul a szívünk és a lelkünk abba, amit látunk. Igaznak, élőnek érzem a szöveget, a történetet, lényegiek, és tágíthatóak mindenféle irányban. Van benne szimbolikus tartalom, metaforikus rész, és bár az emberek hétköznapian beszélnek, mégis költői sűrűségűvé válik az életük a szemünk láttára.

Miben aktuális ma nekünk a Három nővér?

Azt a kérdést feszegeti, hogy miért nem tudunk változtatni a saját életünkön. Miért vagyunk képtelenek kilépni abból a mederből, amibe beleöntenek bennünket. Pedig a változás lehetősége közelinek tűnik, és látunk magunk mellett olyan embereket, akiknek sikerül. Képesek lennénk rá mi is, de többségében mégsem tesszük. Nem lépünk ki a rossz házasságunkból, nem hagyunk ott rossz munkahelyeket, hosszan lehetne sorolni. Mi ez a képtelenség bennünk? Ez a három lány is nagyon vágyakozik Moszkvába, ennek semmi akadálya nincs, de mégis maradnának. Az is érdekelt benne, hogy miért döngölheti őket földbe a sógornőjük, ez a Natasa nevű lény. Ebben nagyon jó Csehov, hogy nem ad válaszokat, megmutat élethelyzeteket, meg emberi létezéseket, amikben magunkra ismerhetünk, vagy a szomszédra. És mi másért van a színház, azon túl, hogy persze tud szórakoztatni, hogy néha elgondolkodjunk saját magunkról is?

Kosztolányi Dezső Édes Annájának ön a dramaturgja.

Az Édes Annából több színpadi változat is volt, sőt film is, a szerző maga is nekikezdett a színpadi változatnak, de nem fejezte be. Most új verzió készült, mondhatjuk, kortárs drámaszöveg jött létre, még akkor is, ha 85 százaléka Kosztolányi-szöveg. Ez is több dologért kedves nekem. Egyrészt azért, mert érdekes történelmi korban játszódik, 1919-ben, a Tanácsköztársaság végétől a Trianoni békekötésig. Ki nem tárgyalt időszak a történelmünkben. Nagyon tetszik az is, ahogy Kosztolányi szerepel benne: ő maga is megjelenik a regényben, mint szereplő. Megemlítik, hogy nézd, ott van Kosztolányi, kommunista. Dehogy kommunista, válaszol a másikuk. És valóban, az akkori szerepe elég furcsa, előbb szimpatizált a vörösökkel, majd próbálta magát kihúzni, és nagyon várta, mi, hogyan lesz. Próbált kívül állni, iróniával szemlélni a történéseket, mint ahogy ma is sokan: érezzük, nehéz bármiről úgy fogalmazni, hogy az ember megőrizze az attitűdöt, hogy nem véleményt formálok, pusztán gondolkodom. Ez a regény ezt tudja. A háttérben ott a történelmi tabló, az előtérben pedig egy lélektani krimi. Mi pedig mindig szeretjük érteni, hogy egy gyilkos miért gyilkol, hogy mi vezeti el ezt a lányt odáig, hogy megöli a gazdáit. Remélem, hogy érdekes lesz a nézők számára is.

- Hajdu Mariann -

[related-post post_id="3995166"]

[related-post post_id="3989035"]