Helyi közélet

2018.09.11. 13:07

A Miskolc nevet kapta a kassai emlékmozdony

Kassa, Miskolc - A Kassai Gyermekvasút végállomásán a helyi Vasút napja ünnepségen adták át a közelmúltban a Miskolc nevet viselő emlékjárművet. A kéttengelyes, cseh gyártmányú dízelmozdony – normál nyomközű kivitelben ugyan, de – azonos a Kassai Gyermekvasúton közlekedő 1000 mm nyom­távú mozdonyokkal.

A kiállított járművel, illetve annak szimbolikus elnevezésével arra a szoros együttműködésre is fel akarják hívni a figyelmet, ami a határon átnyúló Interreg program révén a miskolci Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal közösen valósul meg.

Közös pályázat révén

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Kassai Gyermekvasúttal közös pályázata támogatást nyert el különféle fejlesztésekre az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban.

Kassán többek között befejezik az indulóállomás felvételi épületét, egy új kitérővágányt építenek, és felújítanak egy dízelmozdonyt.

Miskolcon szintén az indulóállomás újul majd meg, illetve épül egy új személykocsi az erdei vasút számára. A partnerség jegyében utóbbi a Kassa nevet viseli majd. A 2019. december 31-ig tartó, „RailGate – Keskeny nyomközű vasutak, mint attrakciók és kapuk a természetre” elnevezésű szlovák–magyar program összköltségvetése megközelíti az 580 ezer eurót.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában