Helyi közélet

2018.08.06. 12:26

Nemzetközi volt a középkori forgatag Boldogkő várában

Boldogkőváralja - Középkori játékokat rendeztek Boldogkő várában, ahol cseh, magyar­­­ és szlovák vitézek­­­­ is vívtak.

Boldogkőváralja - Középkori játékokat rendeztek Boldogkő várában, ahol cseh, magyar­­­ és szlovák vitézek­­­­ is vívtak.

Rengeteg érdeklődőt vonzott megyénk egyik legnagyobb középkorba repítő eseménye Boldogkőváraljára, ahol a hagyományőrzők élvonala vett részt. Itt járt például Cseke László, a Visegrádi Szent György Lovagrend Kancellárja, aki egyébként a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok főszervezője is. Az esemény főszereplői között pedig Károly Róbert első Anjou magyar király mellett feltűnt Luxemburgi János cseh uralkodó is, aki részt vett az ütközetben is.

Sorsdöntő viadal

A híres Csallóközi Lovas íjászok csapata Bíró Gábor vezetésével pedig felelevenítette a magyarok számára sorsdöntő pozsonyi csatát, mikor őseink szétverték a német hadakat, így biztosították megmaradásunkat a Kárpát-medencében.

A csatajeleneteken túl számos kulturális és mulatságos programban volt része annak, aki szombaton ennek a meseszép tájnak a romantikus erődítményébe látogatott, ahol a zenés-táncos műsorszámokon túl a nyüzsgő piactér is sokakat vonzott.

A várban korabeli ruhát viselő udvarhölgyek kalauzolták a középkori túra résztvevőit és a Kóbor lovagok választottak maguk mellé apródokat a közönség soraiból. A kézműves foglalkozásokat is élénk érdeklődés övezte, Farkas Béla fafaragó mester például a tekenőkészítés rejtelmeibe avatta be a Boldogkőváraljára érkező sokaságot.

Jövőre kisvonat is lesz

„Arra törekszünk, hogy a legmagasabb szakmai színvonalat testesítsék meg a boldogkőváraljai programok és a nagy érdeklődés igazolja, óriási igény van a minőségre. Az igyekezetünk meghozta gyümölcsét, a középkor világát idéző eseménnyel is sikerült Boldogkő várát feltenni a turisztikai térképre.

Bevallom, minket is meglepett ez a nagy tömeg. Látva a kígyózó kocsisorokat odalent, eldöntöttük, jövőre kerekes kisvonattal fogjuk felhozni a közönséget, hiszen sokan a település távolabbi utcáitól araszoltak fölfele, mert az erőd környékén pillanatok alatt elfogytak a parkolóhelyek” – nyilatkozta lapunknak Sikter Péter, a rendezvény főszervezője.

ÉM-JA


[related-post post_id="3943177"]

[related-post post_id="3936583"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában