Helyi közélet

2018.08.12. 18:56

Mezőkövesden ünnepeltek a polgárőrök

Mezőkövesd - Tizenkilencedik alkalommal rendeztek megyei polgárőrnapot.

Mezőkövesd - Tizenkilencedik alkalommal rendeztek megyei polgárőrnapot.

Az esemény helyszíne ezúttal Mezőkövesd volt, ahol a Kavicsos-tavi Szabadidőparkban gyűltek össze a megye minden táján szolgálatot teljesítő civilek. A több száz polgárőrt elsőként dr. Fekete Zoltán mezőkövesdi polgármester köszöntötte, kiemelve, hogy példamutató az, hogy az egyesületek tagjai szabadidejüket áldozzák a közösség érdekében. Tállai András, a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, a biztonság az egyik dolog, amit akkor értékelnek az emberek, ha nincs. Megőrzése sokszereplős feladat, legfőképp az államé, de el kell ismerni az önkéntesek munkáját. A polgárőrök az elmúlt 28 évben bizonyították, lehet rájuk számítani, amiért köszönet jár. Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) jövőre 1,05 milliárd forint állami támogatást kap.

Dr. Mecser Tamás, a megyei rendőr főkapitány-helyettes azt emelte ki, a polgárőrség nélkül nem lenne ennyire biztonságos a megye, nagy arányban csökkent a bűncselekmények száma. Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke szerint az állammal, a rendőrséggel összefogva a polgárőrök nagy tettekre képesek. Mindehhez persze kell a biztos családi háttér is.

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke ismertette, országszerte 63 ezer polgárőr van, Borsodban 5300-an teljesítenek szolgálatot, évente több mint egymillió órányit. Bár hatékony a rendőrség, de szükség van a polgárőrség munkájára, van jövője a mozgalomnak, felértékelődik szerepük.

Az ünnepségen számos megyei és országos kitüntetést is átadtak, a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát kapta meg a mozgalom támogatásáért dr. Fekete Zoltán, valamint Köteles János, a Mezőkövesdi Polgárőr Egyesület elnöke. Ezüst fokozatot vehetett át Varga János, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közlekedési osztályvezetője, Németh Gyula, Borsodszentgyörgy polgármestere és polgárőr vezetője, valamint Hamza Imre mezőkövesdi polgárőr.

Szatmári Gyula Emlékplakettet vehetett át dr. Varga László ózdi rendőrkapitány, Molnár Tibor, Taktakenéz polgármestere és Urbán József, Göncruszka polgármestere. Díszkard kitüntetést kapott 25 éves tevékenységéért Takács Béla, a Bőcsi Polgárőr Egyesület egyik alapító tagja.

A rendezvényen helyi csoportok és a Folk on 45 együttes léptek föl, volt íjász és rendőr bemutató, sportvetéklekdők és főzőverseny.

ÉM-TB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában