Helyi közélet

2018.08.02. 18:26

Európa élvonalába került a FUX

Miskolc - Miskolci innováció segítségével szállítják az áramot Németországban.

Miskolc - Miskolci innováció segítségével szállítják az áramot Németországban.

A miskolci székhelyű FUX Zrt. gyártotta azt a 340 tonna, speciális paraméterekkel rendelkező vezetéket, amelyet júniusban építettek be Németországban, az Elba torkolatánál. A megrendelő Németország legnagyobb áramszolgáltatója volt, a projekt pedig a német hálózatépítés és felújítás, amely 20 ezer kilométer nyomvonalat érint és egyik kiemelt célja az Északi-tengernél található nap- és szélenergia parkok által termelt villamos-energia eljuttatása délre.

Elképesztő méretek

A projektről dr. Barkóczi István vezérigazgató, dr. Barkóczy Péter fejlesztési igazgató és Nemcsik György műszaki vezető tájékoztatott csütörtökön. Mint elmondták, a megvalósulás érdekében technológiai fejlesztést hajtott végre a cég, olyan vezetéket kellett gyártaniuk, amely extrém időjárási körülmények között, extra terhelésnek kitéve is teszi a dolgát. Konkrétan egy olyan távot kellett áthidalniuk, amelyre nem nagyon volt még példa: a két, 80 méter magas feszítőoszlop között három kilométeres a távolság, míg a középső, tartóoszlop 230 méter magas - ezzel Európa legmagasabb ilyen építménye. Mint elhangzott, ezekre a méretekre azért volt szükség, mert a vezeték belógása eléri a 134 méter, miközben alatta hajók közlekednek.

- Nagyon büszkék vagyunk erre az eredményre, egy olyan siker ez, amelyre egész Európa odafigyel, és egy miskolci cég innovációja érte el az eredményt - mondta dr. Barkóczi István.

A megrendelő elvárta a megfelelő teszteket, amelyek nem kis feladat elé állították a céget, hiszen például laboratóriumi körülmények között el kellett szakítani a vezetéket, amire a saját gépeikkel nem voltak képesek - mesélte dr. Barkóczy Péter. Együtt kellett működniük a szerelvénytartókat gyártó céggel is, és közös tesztekre is szükség volt. De a vezeték szerelésénél a helyszínen is jelen voltak.

- Ez egy műszaki eposz volt, rengeteg hőssel, akik szerepeltek benne - mondta a fejlesztési igazgató, aki azt is hozzá tette: a hálózatépítés további szakaszaiban is érdekeltek 2020-ig.


A Duna fölé is gyártanak

Nem a német gigaberuházás az egyetlen projektje a FUX Zrt.-nek, a gönyüi Duna-szakasz felett átívelő vezeték legyártását is ők nyerték el. Mint Nemcsik György elmondta, itt az okozta a megoldandó problémát, hogy olyan vezetékre volt szükség, amely tudja ugyanazt, mint a Magyarországon alkalmazott, viszont kisebb a súlya, hogy a szlovák oszlopok is elbírják. Végül a cég mérnökei az ötvözött alumínium helyett alumínium vezető réteget alkalmaztak, a magas szakítóerőt pedig extra magas szilárdságú acélhuzal biztosítja, amelynek a bevonata növelt korróziószilárdságú, ami a víz feletti üzemeltetésnél is előnyt jelent.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában