Helyi közélet

2018.08.30. 14:25

Az ország legmodernebb konyhája indul Miskolcon

Miskolc - Ünnepélyes konyha­átadó és megnyitó rendezvény keretében mutatkozott be Miskolcon a GasztVitál Csoport.

Miskolc - Ünnepélyes konyha­átadó és megnyitó rendezvény keretében mutatkozott be Miskolcon a GasztVitál Csoport.

Az avatót a Miskolci Szakképzési Centrum Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium konyhájában tartották.

Napi 15 ezer ebéd

Abban a konyhában, amely teljesen megújult, és – mint a megnyitón elhangzott – az ország legnagyobb és legmodernebben felszerelt konyhája lett. Mint Demeter László, a csoport operatív igazgatója elmondta, a miskolci közétkeztetésben napi 15 ezer adag ebédet főznek, ennek a felét ezentúl ebben a konyhában. A GasztVitál Csoport Miskolcon a Kórház és Menzaétkeztetés Kft.-n keresztül látja el a szolgáltatást, ez egy a kilenc cégből, amely országosan a csoporthoz tartozik, ám a minőség mindenhol egyforma – hangsúlyozta. Elhangzott: a pályázat során vállalt beruházás 85 millió forintos értékével szemben már most 370 milliót fektetett be a miskolci területbe a cégcsoport.

Sallai László oktatásért felelős polgármesteri biztos az oktatás fontosságáról beszélt és arról, hogy a megfelelő infrastruktúrát is biztosítani kell ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az intézményekben, ennek része az egészséges étkezés is. Köszöntő szavakat mondott Bucskó Ibolya Andrea, a Miskolci Közintézmény-működtető Központ vezetője is, aki hangsúlyozta: nincs olyan család Miskolcon, akit ne érintene a közétkeztetés.

ÉM-HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában