Helyi közélet

2018.07.09. 12:39

Családias hangulata miatt dicsért program Erdőbényén

Erdőbénye - Az ország minden tájáról érkeztek a gasztro­turisták Tokaj-Hegyaljára június 5-e és 8-a között. Nem csak híres aszúborok kóstolásában lehetett részük, de közismert zenészek koncertjeit is meghallgathatták.

Az évben a legnagyobb

– Ez az év legnagyobb rendezvénye Erdőbényén, ahová a környékbeli országokból is érkeznek látogatók, az elmúlt nyolc év tapasztalata alapján olyan két-háromezer és ötezer fő között. Rengeteg a fiatal és meglepően sok a kisgyermekes házaspár, akik azért érzik itt otthon magukat, mert egészen családias a hangulat. A településünknek sokat jelent turisztikai szempontból, hogy a környék egyik legnagyobb zenei és borturisztikai fesztiválját rendezhetjük meg, amely reményeink szerint évről évre fejlődik – értékelte érdeklődésünkre Kántor Dezső Dénes polgármester.

DA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában