Helyi közélet

2018.07.18. 12:48

Az EB után már a vb-re készülnek a miskolci mazsorettek

Miskolc - Csehország után szeptemberben már Dél-Afrikában képviselnék Miskolcot.

Miskolc - Csehország után szeptemberben már Dél-Afrikában képviselnék Miskolcot.

Szép eredményekkel tért haza a Miskolci Mazsorett Együttes a Prágában július 5. és 8 között megrendezett XV. Mazsorett Európa Bajnokságáról. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az együttes a megmérettetésen öt versenyzővel képviseltette magát, és összesen hat számban kvalifikálták magukat.

Grán Orsolya, a Miskolci Mazsorett Együttes művészeti vezetője lapunknak elmondta, a négynapos bajnokságon összesen tíz ország, kétszázharmincegy csoportjának összesen nyolcszázhetvennégy koreográfiáját lehetett megtekinteni.

– Mi hét produkcióval indultunk, és azt kell mondjam, hogy eléggé erős mezőnyben mérettük meg magunkat, hiszen minden kategóriában legalább húsz-harminc között volt a produkciók száma. A bajnokságon többségében volt a cseh és a szlovák bíró, és én úgy érzem, hogy elég erősen érezhető is volt részükről a hazapontozás, viszont ennek ellenére is elégedettek vagyunk az elért eredményeinkkel.

Irány Dél-Afrika?

A versenyeket követően most három hét nyári szünet következik a miskolci mazsorettek életében, augusztus elejétől azonban folytatódik a szakmai munka.

– Augusztus kilencedikén utazunk, edzőtáborunk kezdődik a Balaton mellett, azt követően pedig már folyamatos lesz a készülés, mert kvalifikáltuk magunkat a szeptemberben, Dél-Afrikában megrendezendő mazsorett világbajnokságra – újságolta Grán Orsolya, aki azért hozzátette, az örömbe némi üröm is keveredik, hiszen a repülőjegy, szállás, étkezés, vagy éppen a nevezési díj több százezres tétel minden versenyző esetében, amit a szülők többsége nem engedhet meg magának.

Mint mondta, ennek ellenére már kinézték a repülőjáratokat, és abban reménykednek, hogy az indulásig ezt a (nem kicsi) problémát valamilyen módon meg tudják majd oldani.


Eredmények

XV. European Majorette Sport Championship, a Miskolci Mazsorett Együttes eredményei

2. hely: Senior mace duó/trió Czinege Szonja&Muszbek Noémi

4. hely: Senior mace szóló Czinege Szonja

8. hely: Senior 2 bot szóló Czinege Szonja

14. hely: Senior 1 bot szóló Czinege Szonja

15. hely: Senior bot duó/trió Czinege Szonja&Muszbek Noémi

18. hely: Senior bot Mini formáció

21. hely: Senior bot duó/trió Balogh Viktória – Gáspár Marianna – Kiss Patrícia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában