Helyi közélet

2018.06.27. 10:52

Virágzott a lila akác – népdalkörök találkoztak Mezőcsáton

Mezőcsát - Mára már a népdalkörök tagjai között szoros barátságok alakultak ki.

Mezőcsát - Mára már a népdalkörök tagjai között szoros barátságok alakultak ki.

„Virágzik a lila akác” címmel rendezték meg a Nyugdíjas Népdalkörök Mezőcsáti Találkozóját a mezőcsáti Élelmezési Központban. A hagyományos találkozó résztvevőit Siposné Horváth Anita, Mezőcsát város polgármestere köszöntötte. Megemlítette, hogy a résztvevő települések szívvel-lélekkel készülnek minden évben erre a napra és mára már a népdalkörök tagjai között szoros barátságok alakultak ki. Köszönetet mondott áldozatos munkájáért Pénzes Jánosnak, a mezőcsáti Lila Akác Nyugdíjas Klub vezetőjének, aki évek óta nagy lelkesedéssel szervezi az eseményt. A fellépők sorát elsőként a házigazda énekkara nyitotta meg, őket a sajóbábonyi Rezeda Népdalkör, és a bodollói Búzakalász Asszonykórus követte a színpadon. Mezőkövesdről két csapat is érkezett: egyaránt nagy sikert aratott a Matyó Népi Együttes és a Matyó Nagymama Klub Pávaköre is. Tibolddarócról mutatta be műsorát az Ezüstfenyő Nyugdíjas Klub énekkara, Sajószentpéterről a Sajóvölgye Népdalkör, végül a Bódvavendégi Hagyományőrző Csoport és a Lila Akác Nyugdíjas Klub fellépése zárta a színpadi programot.

A résztvevők ezt követően egy finom ebédre voltak hivatalosak, majd kötetlen beszélgetés, továbbá jó ­hangulatú ­zenés, táncos délután nyújtott maradandó ­élményt a megjelentek számára.

Sokan párban járnak

A mezőcsáti Lila Akác Nyugdíjas Klub 1997-ben alakult. A klub fő célja a helyi nyugdíjasok, és szépkorúak beszervezése, összetartása, és számukra megfelelő programok biztosítása. Ezen felül a helyi és a környék kulturális hagyományainak összegyűjtése, megtartása és ezek átadása az ifjabb nemzedékek számára. A klub létszáma az elmúlt évben 24-ről 38 főre bővült és egyben az átlagéletkoruk is alacsonyabb lett, nem éri el a 70 évet. Sokan vannak párban, ahol férj és feleség is tagja a klubnak.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában