Helyi közélet

2018.06.12. 13:43

„Gerillaakcióban” zöldítettek a miskolciak

Miskolc - Gerillaakció keretein belül helyiek ültették be virággal a diósgyőri városközpontban található szolgáltatóház elhanyagolt virágágyását.

Miskolc - Gerillaakció keretein belül helyiek ültették be virággal a diósgyőri városközpontban található szolgáltatóház elhanyagolt virágágyását.

Az akció egyik kezdeményezője, F. Nagy Zsuzsanna, a Zöld Kapcsolat Egyesület elnöke, aki érdeklődésünkre elmondta, eredetileg csak a frekventált helyen lévő elhanyagolt területre szerette volna felhívni a figyelmet.

Néhány nap alatt

– Ez egy legalább negyven méteres régi virágágyás, ami borzasztó állapotban volt. Kivételt csak az a kis terület képezett, melyet egy vendéglátó tulajdonosa már korábban rendbe rakott. A népszerű közösségi oldalnak köszönhetően megismertem Rózsát, a hely vezetőjét, és néhány nap alatt megszerveztük, majd lebonyolítottuk akciót, néhány lelkes diósgyőri polgárral – mondta F. Nagy Zsuzsanna. Az egyesület elnöke köszönetet mondott mindenkinek a segítségért, illetve azért, hogy a virágokat azóta is gondozzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában