Helyi közélet

2018.06.04. 19:27

Az elektronikus ügyintézésé a jövő

Miskolc - Miskolcon tanácskoztak a megyei jogú városok jegyzői.

Miskolc - Miskolcon tanácskoztak a megyei jogú városok jegyzői.

Az országgyűlési képviselők választásának tapasztalatai, az önkormányzatok működését érintő jogszabályok módosítására irányuló javaslatok, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos jogalkalmazási tapasztalatok. Ilyen témák szerepeltek a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) Jegyzői Kollégiuma kétnapos miskolci ülésének napirendjén. Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere abban látja a szövetség jelentőségét, hogy – az agglomerizációs övezeteket is beleszámítva – az ország lakossága többségének problémáit képviseli az MJVSZ.

A hatékonyság a cél

Dr. Szekeres Antal, Debrecen Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője, az MJVSZ Jegyzői Kollégium elnöke a megtárgyalt témák közül – többek között – az elektronikus ügyintézés jelentőségéről beszélt, amely gyökerei­ben megváltoztatja a hivatal munkáját és megkönnyíti az ügyfelek dolgát.

Hangsúlyozta, hogy fontos, hogy mind a hivatali ügyintézők, mind az ügyfelek elsajátítsák az internetes felületek minél hatékonyabb használatát, segítve ezzel mindkét fél dolgát.

ÉM-SZB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában