Helyi közélet

2018.05.14. 15:16

Vetélkedőn mérték össze tudásukat a családok Miskolcon

Miskolc - Tiszaújvárosi család képviseli megyénket a közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjében.

Miskolc - Tiszaújvárosi család képviseli megyénket a közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjében.

Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság idén is meghirdette a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedősorozatát, melynek megyei fordulóját szombaton tartották a Déli városkapuban található autókereskedésben.

A megmérettetésre családokat vártak, feltétel csupán annyi volt, hogy legyen köztük egy hat és tizenhét év közötti gyermek, illetve leg­alább az egyik szülőnek legyen érvényes B kategóriás jogosítványa. A megyei selejtezőn résztvevőket változatos feladatok várták: a családok B kategóriás és kerékpáros KRESZ-tesztlapot töltöttek ki, autós és kerékpáros ügyességi pályát is teljesítettek, de volt elsősegélynyújtási gyakorlat, KRESZ-puzzle és további játékos feladatok, sőt a közösségi közlekedéssel kapcsolatos feladatsor is.

A verseny lebonyolításában a Kerékpáros Miskolc Egyesület és a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. is részt vett.

Dr. Lovassyné Németh Mária, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára elmondta, a verseny célja, hogy minél többek figyelmét hívják fel a biztonságos közlekedés fontosságára.

– A „Közlekedik a család” vetélkedősorozatot már hosszú évek óta megrendezzük, mert nagyon lényegesnek tartjuk, hogy a közlekedők széles rétegeinek figyelmét ráirányítsuk a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. Célunk továbbá, hogy felhívjuk a figyelmet a szülői példa­mutató magatartás fontosságára és a család, a közösség nevelőerejére az ilyen és ehhez hasonló játékos programokkal – mondta a titkár.

Fontos a biztonság

A megyei rendezvényt megelőzően területi fordulókat is rendeztek korábban Encsen, Ózdon, Sárospatakon, Sátor­aljaújhelyen és Szerencsen. Az ott jól szereplő családok is részt vettek a szombati programon.

Így vett részt a megmérettetésen például a Görcsös család is. Norbert feleségével és két gyermekével teljesítette a feladatokat, és mint mondta, azokat nehezebbnek tartotta, mint a tavalyiakat.

– Nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekeink nevelésében a biztonságos közlekedésre, így mikor megláttuk a versenyfelhívást, úgy döntöttünk, tavalyhoz hasonlóan idén is indulunk. Az encsi területi fordulót egyébként sikerült korábban megnyerni, ez nyilván motivált minket, de a cél nem elsősorban a döntőbe jutás, hanem a közös program, ami ráadásul még hasznos is – mondta.

Tóthék először neveztek a versenyre, ők Szerencsről érkeztek, és fő céljuk az volt, hogy egy tartalmas napot töltsön együtt a család.

– Számunkra is fontos a biztonságos közlekedés, nagy hangsúlyt fektetünk erre fiunk nevelésében. Most nem nyerni jöttünk, csak megtetszettek a feladatok, gondoltuk, belefér a családi napunkba – tette hozzá.

Autót is nyerhetnek

A területi fordulókkal együtt összesen ötvenkét család mérte össze tudását megyénkben, közülük végül a tiszaújvárosi Venglovecz család teljesített a legjobban. Mint megtudtuk, az országos döntőt is Észak-Magyarországon rendezik. A megnyitó és az első nap programjai Heves megyében lesznek, másnap pedig Borsodban folytatódik a program.

Miskolcon a Generali Aréna előtt kerékpáros ügyességi feladatokon vesznek majd részt a döntős családok, és itt lesz a díjátadó is.

Az országos verseny fődíja egy személygépkocsi, de – mint azt dr. Lovassyné Németh Mária hozzátette – ezenkívül sok értékes díj vár gazdára, és egy család sem megy haza ajándék nélkül.


Eredmények

A „Közlekedik a család” megyei fordulójának díjazottjai

1. Venglovecz család (Tiszaújváros)

2. Szopkó család (Miskolc)

3. Rácz család (Olaszliszka)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában