Helyi közélet

2018.05.17. 11:46

Újraépül Miskolcon az emblematikus épület a Petőfi téren

Miskolc - Elindult a kivitelezés a Petőfi tér 3. szám alatti volt „sárga ház” telkén a napokban.

Miskolc - Elindult a kivitelezés a Petőfi tér 3. szám alatti volt „sárga ház” telkén a napokban.

2016 őszén elsőként számoltunk be róla, hogy új tulajdonosa lett Miskolcon az emblematikus Petőfi tér 3. szám alatti épületnek, aki komoly fejlesztésben gondolkodik. Az önkormányzat abban az évben tavasszal értékesítette az épületet.

Le kellett bontani

A tervezett beruházás a bontással el is indult. Első körben az épület hátsó részét bontották meg és az eleje megmaradt volna, ám 2016 októberében végül teljesen elbontották az egykor szebb napokat látott emeletes épületet. A munka megkezdése után ugyanis egyre több problémába ütköztek, ami oda vezetett, hogy több hétre meg kellett állniuk, és statikus szakvéleményt kérni az épület szerkezeti állapotáról.

A szakvélemény a legrosszabb sejtésüket igazolta, és a szakember életveszélyessé nyilvánította a házat. Így gyakorlatilag választás nélkül maradtak, és le kellett bontaniuk a teljes épületet.

Tervmódosítás kellett

Ez persze nem kevés pluszköltséget és a kivitelezés szempontjából jelentős csúszást is okozott, ám ez nem tántorította el őket attól, hogy ragaszkodjanak az eredeti elképzelésekhez. Nem készült új terv, viszont a felmerült problémák miatt tervmódosításra volt szükség, emiatt állt majd egy évig a projekt.

A napokban azonban újra megjelentek a munkagépek a területen és a földmunkákkal elindult a kivitelezés.

– Újra kellett tervezni a mélygarázs, illetve a földszinti részt is a teljes bontás miatt, ez sajnos nagyon időigényes volt – mondta el lapunknak Kulcsár József, a tulajdonos KULCS-ÁR Ingatlanforgalmi Kft. részéről.

A cél azonban továbbra is az, hogy az épület eredeti kubatúráját megőrizve készüljön el a fejlesztés. Ehhez például minden még épen maradt stukkót elraktároztak, hogy később azt mintaként fel tudják használni az építkezés során. Megtudtuk azt is, az épület nem állt műemléki védelem alatt, így ez nem okozott további problémákat.

– Hosszú távú befektetésként gondoltunk az épületre, nyilván a megtérülési idő így megnövekszik, de elfogadtuk, ennyi áldozatot hozzunk a város egy emblematikus épületéért, hogy újra a régi fényében láthassák a miskolciak – tette hozzá a tulajdonos.

Bérbe adják

A cég nem eladni szeretne, hanem hosszú távú bérbeadáson gondolkodnak. A földszintre tervezett bemutatóterem, irodaszint mellett az első emeleten és a tetőtérben összesen 15 kialakítandó magas minőségű lakás és iroda, illetve a mélygarázs tekintetében is. A hosszú távú bérlőkkel való egymásra találáshoz hamarosan megindul a marketingmunka is, és a cég honlapján – www.kulcs-ar.hu is várják majd az érdeklődőket. A tervmódosítás okozta csúszás után most 2019 negyedik negyedévére tervezik a teljes átadást.

Nem volt választás

Tavaly a városi közgyűlésben Rostás László főépítész is szólt az épületről: „valóban fontos volt ez a ház a miskolciak számára, ezért az adásvételi szerződésben kikötötte a város, mit kér az új tulajdonostól. Arról viszont nem tehetett senki, hogy a II. világháborús bombatalálat miatt a ház alatti többszintes pincerendszer kiszámíthatatlan lett. A homlokzati részen homokkő és tégla volt, az előbbi a felnedvesedés miatt rossz állapotba került. Amikor ezek kiderültek, készült egy szakvélemény, ami megállapította, életveszélyes az épület. Annyi történt, hogy nem az eredetit újítják fel, hanem rekonstruálják az épületet.”


[related-post post_id="3385955"]

[related-post post_id="3376172"]

[related-post post_id="3249849"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában