Helyi közélet

2018.05.08. 13:18

Egészség- és sportrádió a Csillagpontban

Miskolc - Egészség és sport – eme két tematikára épül a Csillagpont Rádió, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban (és szűk környezetében) hallható kisközösségi rádióból egy 40-50 kilométeres vételkörzetben fogható közösségi rádióvá lépett elő.

Miskolc - Egészség és sport – eme két tematikára épül a Csillagpont Rádió, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban (és szűk környezetében) hallható kisközösségi rádióból egy 40-50 kilométeres vételkörzetben fogható közösségi rádióvá lépett elő.

Az ország egyetlen tematikus egészségrádiója 2010 óta sugározza adását. Pár hónappal ezelőttig a miskolci FM94 MHz-en volt hallható, március 8-án azonban „átköltöztek” a 103 MHz-es körzeti frekvenciára – hangzott el a rádió hivatalos bemutatkozó sajtótájékoztatóján hétfőn. A részletekről dr. Mátyás Lajos, a rádió igazgatója beszélt, aki elmondta, miután egyre több hallgatójuk jelezte, hogy jó lenne, ha nemcsak a kórház szomszédságában, hanem szélesebb körben is hallható lenne az adás, elindultak egy körzeti frekvenciapályázaton, és meg is nyerték azt.

Minél szélesebb körben

– A hét évre szóló médiajogosultság lehetővé teszi a rádiót működtető Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Betegeiért Alapítvány számára, hogy minél szélesebb körben igyekezzen a lakosság egészségtudatos gondolkodásának kialakítását, egészségre nevelését elősegíteni. Emellett a vételkörzetünket érintő helyi események, közéleti hírek és közérdekű információk közlésében is fontos szerepet kívánunk betölteni – hangsúlyozta dr. Mátyás Lajos.

– Hosszú út áll a rádió mögött, és reméljük, hosszú út áll még előtte is. A vezetőség sokat lobbizott azért, hogy ez a hiánypótló rádió minél szélesebb körben hallható legyen – mondta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, aki köszönetét fejezte ki, hogy ilyen fontos tematikájú rádiót működtet az alapítvány.

Dr. Pap Tibor orvosigazgató a rádió közösségi szerepét hangsúlyozta. Mint mondta, az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézményeként ez a pozíció arra is kötelezi őket, hogy olyan előremutató ötleteket valósítsanak meg, amely követendő példaként szolgálhat. Erre kiváló példa a Csillagpont Rádió, amely révén igyekeznek egészségtudatosságra nevelni a hallgatókat.

Az egészségnevelés mellett a megyei sportéletre, ezen belül is kiemelten a DVTK életével kapcsolatos hírekre, információkra fókuszál a „Csak a Diósgyőr” című magazinműsor – tette hozzá Németh Csaba főszerkesztő.

- ÉM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában