Helyi közélet

2018.05.08. 13:33

Az állami tisztviselőket köszöntötték Miskolcon

Miskolc - Pásztorné dr. Vámos Anita, a Miskolci Járási Hivatal főosztályvezetője kapta az „Év állami tisztségviselője” díjat.

Miskolc - Pásztorné dr. Vámos Anita, a Miskolci Járási Hivatal főosztályvezetője kapta az „Év állami tisztségviselője” díjat.

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezte a közszolgálati tisztviselői napot a megyei kormányhivatal a Miskolci Nemzeti Színházban.

Hét éve

Az eseményen Demeter Ervin kormánymegbízott köszöntötte a megjelenteket, aki emlékeztetett, a hivatal a jelenlegi struktúrában hét éve működik. – 2011-ben együtt láttunk hozzá a magyar közigazgatás újjászervezéséhez. Mi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elvégzendő feladatokat vállaltuk. Hét év távlatából megállapíthatjuk, az állam sokkal cselekvőképesebb, erősebb, mint korábban volt, és polgárok okkal érezhetik jobban magukénak, mint a korábbi időszakban – hangsúlyozta. A kormánymegbízott kiemelte, a jövő nagy feladata közé tartozik – a napi működés mellett – az e-közigazgatás bevezetése, valamint az új miskolci közigazgatási központ megvalósítása, melyhez már csak a forrást biztosító kormánydöntésre várnak.

Az eseményen huszonkét állami tisztviselő és további egy munkatárs részesült Kormánymegbízotti Dicséretben. Az Év állami tisztségviselője címet megyénkben ebben az esztendőben Pásztorné dr. Vámos Anita, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal, Hatósági Főosztályának vezetője kapta. Demeter Ervin a méltatásban úgy fogalmazott, a főosztályvezető kiemelkedő szakmai vezetői munkát végez, példamutató elkötelezettség és elhivatottság jellemzi, valamint többletfeladatokat vállal és aktívan részt vesz a hivatal életében.

Együttműködésért

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatallal való hatékony együttműködésükért és az eredményes szakmai tevékenységért Elismerő oklevelet kapott még Oláh Krisztián, Cigánd város polgármestere és dr. Szepessy Márk, Cigánd jegyzője.

Az elismerések átadását követően a kormányhivatal munkatársai az Experi­dance Társulat Fergeteges című produkcióját tekintették meg.

- TÁ -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában