Helyi közélet

2018.04.13. 18:22

Öt szakaszon indul el a felújítás Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén - A munkaterületeket már átadták, kezdődhet a kivitelezés.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A munkaterületeket már átadták, kezdődhet a kivitelezés.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indíthatja el, köztük több megyénkbeli útszakaszét is. A cég tájékoztatása szerint öt útszakasznál kezdődik el a kivitelezési munka a héten.

A program egyik elemeként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 25127-es jelű, tardonai bekötőút közel 4,5 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munka­területet.

De szintén indulhat a munka a 3716-os jelű, Vilmány és Vámosújfalu közötti út közel 3,9 kilométeres szakaszán. A harmadik útszakasz, ahol megvalósul a fejlesztés, a 3607-es jelű, Gesztely és Bőcs közti út közel 4,1 kilométeres szakasza.

További útszakaszok

Negyedikként a 3302-es jelű, Mezőkövesd és Ároktő közötti út közel 8,5 kilométeres szakaszához kapcsolódóan vehették birtokba a kivitelezők a munkaterületet. A program ötödik, most elinduló eleme megyénkben pedig a 2521-es jelű, Nekézseny és Borsodbóta közötti út 6 kilométeres szakasza.

Az útfelújítások a TOP-pályázat keretében elnyert forrásokból valósulnak meg. A kivitelezők minden esetben gondoskodnak a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új, tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ-táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

- ÉM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában