Helyi közélet

2018.04.24. 13:24

Döntött a kormány: megépül az Y-híd Miskolcon

Miskolc - A határozat szerint 2020. december 31-ig kell elkészülnie a miskolci beruházásnak.

Miskolc - A határozat szerint 2020. december 31-ig kell elkészülnie a miskolci beruházásnak.

Megszületett a kormányhatározat a miskolci Y-híd megvalósításáról. A március 26-án megjelent Magyar Közlöny tartalmazza a döntést, miszerint a kormány egyetért a miskolci tehermentesítő út (Vörösmarty utca) első és második ütemének, az úgynevezett Y-hídnak a megvalósításával, a feladat koordinálására pedig felkéri a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági minisztereket. A 2019-2020-as években összesen 11 milliárd 620 millió forintot biztosítanak erre a célra, a határozatból pedig az is kiderül, hogy a projektet a NIF Zrt., azaz a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. valósítja meg. Az útnak és hídnak 2020. december 31-ig kell elkészülnie.

Sok-sok éve tervezik

Ez az a kormányhatározat, amire már régóta várnak a miskolciak. Korábban arról írtunk: félő, hogy a sok-sok éve tervezett projektből nem lesz semmi, hiszen a kormány 2020-ig megnevezett közútfejlesztési tervei között nem szerepelt a kettős beruházás, amelyek egyébként tehermentesítenék a Búza tér környékét.

Az utak megépítéséhez egy harmadik projekt is kapcsolódna, a Tiszai pályaudvar környékének teljes átalakítása, ahol intermodális csomópont jönne létre. Ez utóbbi beruházás eddig is szerepelt a kormányzati tervekben, 7,5 milliárd forintot szánnak a megépítésére.

Az más kérdés, hogy nem lett volna értelme megépíteni az elkerülő út és az Y híd, azaz a rávezető utak nélkül. Ezért is nyilatkozta nekünk még tavaly decemberben a városháza: „Miskolc először az Y-hidat kívánja megépíteni, utána az intermodális csomópontot. Ennek ütemezéséről egyeztetés zajlik”.

Mint arról korábban is beszámoltunk, az elkerülő út, az Y-híd és az intermodális csomópont hármasának megépítése további fejlesztéseket von maga után Miskolc belvárosában. A Búza tér teljes átalakítása is a tervek között szerepel egészen a Gömöri pályaudvarig.

ÉM-HM


[related-post post_id="3768055"]

[related-post post_id="3751282"]

[related-post post_id="3703071"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában