Helyi közélet

2018.04.21. 09:44

Állami támogatások nélkül marad Kiscsécs?

Budapest, Kiscsécs - Nem válaszolt az Állami Számvevőszék megkeresésére a dél-borsodi település.

Budapest, Kiscsécs - Nem válaszolt az Állami Számvevőszék megkeresésére a dél-borsodi település.

Az Állami Számvevőszék három település – köztük a Tiszaújvárosi Járáshoz tartozó – Kiscsécs községek esetében kezdeményezi az állami támogatások felfüggesztését különböző szabálytalanságok miatt.

Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke elmondta, hogy az állami támogatások felfüggesztéséről egyébként a Magyar Államkincstár elnöke dönt majd. Megtudtuk azt is, hogy ez a szankció pedig nem érinti az önkormányzatok alapfeladatainak ellátásához, illetve bérfizetéseihez szükséges juttatásokat.

Kiscsécs önkormányzata esetében azért függesztenék fel az állami támogatásokat, mert nem tettek eleget közreműködési kötelezettségüknek, vagyis nem válaszoltak a számvevőszék megkeresésére. Megtudtuk azt is, hogy három másik községet, köztük a megyénkben található Taktabájt, Bodrogkisfaludot az állami támogatások felfüggesztésének kilátásba helyezésével felszólították az ellenőrzésükkor feltárt hiányosságok pótlására.

ÉM-SZB


[related-post post_id="3835764"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában