Helyi közélet

2018.04.22. 15:45

360 fokos videó: Koreai kórus énekelt miskolci gyerekeknek

Miskolc - A Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolában nem mindennapi vendégek jártak április 17-én.

Miskolc - A Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolában nem mindennapi vendégek jártak április 17-én.

A dél-koreai Eun-Pyeong Első Gyülekezet Joyful Kórusa tradicionális népviseletben adott missziós koncertet az iskola diákjainak.

Az iskola tornaterme megtelt gyerekekkel, akiket lenyűgözött a Joyful Kórusnak már a látványa is. Nem csoda, hiszen nem minden nap találkoznak ennyire más kultúra képviselőivel, akik ráadásul még külső jegyeikben is – hagyományos dél-koreai viseletükkel – arra hívták fel a figyelmet, hogy ők máshonnan jöttek.

Az üzenetük viszont általános volt, hiszen a dalaikkal az igét hirdették, amit néha megszakítottak rövid prédikációk kedvéért. A szervezők szerencsére gondoltak arra is, hogy a gyerekek nem feltétlenül értik a dél-koreai nyelvet, úgyhogy közben kivetítőn feliratozták a magyar fordítás sorait.

Minden alkalmat megragadni

Molnárné Kertész Ildikó, az intézmény igazgatója elmondta, igyekeznek minden hasonló alkalmat megragadni, mert „magvetésként” tekintenek ezekre, ami idővel remélhetőleg „kinő a szívükben”, és a változás okozói lesznek.

Érdekes kérdés az is, hogy Dél-Koreából miért jön el Miskolcra az igét hirdetni egy kórus. Miyoung Park misszionárius kifejtette, hogy a nehéz helyzetű embereket akarják elérni, mert sokszor nincs saját lelkészük, a közösségükbe nem jár olyan, aki Istenről beszélne. Ebben próbálnak segítséget nyújtani.


Nézz körbe 360 fokban!

" target="_blank">A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!


[related-post post_id="3836744"]

[related-post post_id="3827492"]

[related-post post_id="3816138"]

[related-post post_id="3815003"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában