Helyi közélet

2018.03.22. 10:25

Fabódék a bozótosban: ez az otthonuk Miskolcon

Miskolc - Gábor és Barna nem adják fel. Szeretnének ők is valódi házban lakni.

Miskolc - Gábor és Barna nem adják fel. Szeretnének ők is valódi házban lakni.

A sárga dzsekis utcai szociális munkások meleg párnákat, paplanokat, pokrócokat, téli kabátot és méretes szatyrokat vesznek elő a kocsijukból. Közben megjegyzik, arra bizony nem számítottak, hogy ezekre még szükség lesz. A télen kiosztották az összes meleg holmit, de miután a március télies időjárást hozott, kerítettek még. Adományok mindig akadnak, de az alapítvány is tud pályázni olyan dolgokra, amelyek a hajléktalan emberek túléléséhez nélkülözhetetlenek.

A nagy túlélők

Miskolc egyik külterületi részén vagyunk. A Napfényt az Életnek Alapítvány utcai szociális munkásait, Koltai Zsoltot és Varga Gergelyt, azaz Szergejt kísértük el keddi körútjukra. A nagy túlélőket keressük, azokat az embereket, akik az év leghidegebb napjait is sátorban vagy fából tákolt kalyibában töltik.

Néhány métert haladunk csak a bozótosban, amikor ismerősökre bukkanunk. Gáborral és Katalinnal már tavaly is találkoztunk, akkor még egy egyszerű, kétszemélyes sátor volt az otthonuk, ma már faházhoz hasonló építményben laknak. Fontos, hogy van ajtaja, a beázástól jókora nejlonok védik, a külső hőszigetelésről pedig szőnyegdarabok gondoskodnak. Gábor büszkesége azonban a meleget adó kályha.

– Tessenek csak bejönni, megnézni, milyen jó kis kályhám van! Anyámtól hoztam a két vállamon, nem volt egyszerű. De milyen jó meleget ad ez, itt nem fázunk! – mutogatja a kis masinát olyan boldogan, mint egy igazi kincset. S valóban, a faházikóban most ez a legnagyobb kincs.

Forog a gép

Zsolt és Szergej szatyrából további értékek kerülnek elő: élelmiszer, meleg cipő Gábornak és tisztálkodási szerek. Mert Gábornak és Katalinnak nemcsak a lakhatása lett komfortosabb tavaly óta, de egy közeli házban élő gondnok beengedi őket fürödni és mosni. Katalin szalad is vissza, mert mint mondja, forog a gép, nemrég rakta be a ruhákat, Gábor pedig elmeséli, hogy is megy ez náluk.

– Katalin szokott mosni, de mivel centrifuga nincs, itt ez a kötél, tetszik látni – mutatja a két fa közé kifeszített hevederfélét. – Ide teregetünk. Amikor kicsöpögött, beviszem a házba, jól begyújtok, és egykettőre megszárad. Főzni én szoktam. Egyszerű ételeket, paprikás krumplit vakaróval, babos tésztát, bablevest, de húst is eszünk, gulyáslevest, csirkét. Ó, néha már unjuk a sok húst! – bizonygatja nevetve. Azt gyanítjuk, inkább hencegés ez, mint az igazság.

Mert pénzük nem sok van. Bár Gábor azt meséli, hogy ő és Katalin is elvégeztek egy-egy tanfolyamot, dolgozhatnának is, de közmunkára nem mindig veszik fel őket. Leginkább gyűjtögetésből élnek, az italosdobozokért lehet egy kis pénzt kapni, és kéregetnek az egyik bolt mellett. Napi 1500–3000 forint jön így össze. Ebből négyen élnek, mert van velük két férfi is. Attila, aki Gábor rokona, és Róbert, aki most épp kéregetni van. Mert mindenkinek megvan a maga feladata. Csak így lehet túlélni a hajléktalanságot és a hideget.

Gábor azonban nem törődött bele a sorsába.

– Komoly terveink vannak. Ha jön a tavasz, mind a ketten elállunk dolgozni Katival. Az ő fizetését nem költjük el, hanem gyűjtögetjük, mert saját házat szeretnénk. Lyukóban már van is egy szoba-konyhás, kis hétvégi ház. Elférnénk benne. Ha most elférünk, akkor abban is. Százezret kell fizetnünk előre, a többit 50 ezer forintjával havonta – számolgat Gábor, és látszik rajta, hogy nem enged elhatározásából. Még hozzáteszi: – Csak így lehet. Ha az emberben van akarat, mindent el tud érni.

Csak egy kis ház

Ezután valóságos kis téli túra következik, közben a hó is szállingózni kezd. Csúszós, olykor meredek utakon érünk Fényes Barnáék fabódéjához. Ügyes kezű ember készítette, maga Barna. Büszke is rá. Most azonban nem túl jó a helyzetük, mert a felesége, Eszter elesett a jeges ösvényen, nagyon fáj a lába. Az ágyon üldögél elkeseredve, kabátban és jól betakarózva, mert náluk nincs fűtés. Még. Mert Barnának már ígértek egy remek kis kályhát, csak el kellene hozni valahogyan.

Zsolt és Szergej jó, erős nejlonfóliát hozott a házaspárnak (ez a házikó tetejére kerül majd), és meleg takarót, hiszen a bozótosban hűvösek az éjszakák. Barnáék is gyűjtögetésből élnek, de kéregetni soha nem kéregetnek.

Kérdezzük tőlük, hogy lettek hajléktalanok.

– Jaj, ha én azt elmesélném, abból egy könyvet lehetne írni! – legyint nevetve. – Hol itt laktunk, hol ott, mindenhonnan mennünk kellett. Már 3 éve, hogy nincs fedél a fejünk fölött. Egyetlen kívánságunk van: egy kis ház, ami a sajátunk lenne – árulja el.

Élelmiszer, meleg kabát

Koltai Zsolt és Varga Gergely utcai szociális munkásoktól megtudjuk: az ő területükön 140–150 hajléktalant gondoznak, akik sátrakban, lépcsőházakban, fatákolmányokban laknak, vagy olyan házban, ami már nem alkalmas emberi lakhatásra. Közülük 50–60-an télen sem veszik igénybe a Napfényt az Életnek Alapítvány éjjeli menedékhelyét vagy nappali melegedőjét. Őket rendszeresen látogatják, főleg a hideg napokon. Élelmiszert, meleg kabátot, ágyneműt, pokrócot, ruhát, cipőt, tisztálkodószereket és gyertyát visznek nekik. Ha orvosi segítségre vagy hivatalos papírok intézésére van szükség, abban is segítenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában