Helyi közélet

2018.02.10. 19:28

Nem szabadnaposan tolja a GhettoFunk Miskolcon

Miskolc - Előrukkolt első saját dalával és klipjével a miskolci GhettoFunk zenekar.

Miskolc - Előrukkolt első saját dalával és klipjével a miskolci GhettoFunk zenekar.

A banda a Bíborszél zenekar hangszeres szekciójából alakult a rapper Márkypapa kezdeményezésére, kiegészülve DJ Gratt és Nagy Evelin Svenja személyével, hogy megreformálják a színpadi rapzenét.

Élőben, hangszerrel

– Az volt a terv induláskor, hogy élőben, hangszerekkel adjunk elő rapzenéket, ennek megfelelően kicsit átfazonírozva, a saját szánk ízére formálva azokat az ország első rap cover bandájaként. Ennek megfelelően más előadók dalainak a feldolgozásával kezdtük el ezt az irányvonalat, de persze a cél a kezdetektől az volt, hogy saját dalok is szülessenek – mondja az elképzelésekről Molnár Márk, alias Márkypapa.

A formáció 2016-ban kezdte, forrta ki magát, és 2017-ben léptek a közönség elé. A koncerteken régi DopeMan-t, Mohaman-t, Animal Cannibals-t, Ganxsta Zolee-t, valamint a mai kedvencek közül Majka és Deniz dalai mellett Márkypapa néhány saját dalát játszották zenekari hangszereléssel. Két klip is készült a cover dalokból: Ganxsta Zolee klasszikusa a Való világ, illetve Majka és Pápai Joci közös sikere, a „Mikor a test örexik” feldolgozásához készült kisfilm.

Ezt követte az év végére időzítve az első saját dalhoz készülő klip, amely a Szabadnap címet kapta.

– Ez a mi igazi stílusunk, inkább funky, mint kemény rap, laza, vidám, hangulatos. Nagyon jó lett a dal és a klip visszajelzése is, többen nézték meg a videómegosztón, mint a cover dalok klipjeit, és jelezték is, hogy ez tetszik nekik. Eredetileg is az volt a terv, hogy ezentúl már csak saját dalokhoz készülnek videóklippek, de ez még inkább megerősített minket ebben –osztja meg a terveket a banda frontembere.

Minél több saját dal

Az elképzelések szerint idén még legalább két dalhoz készülne kisfilm, amelyeknek egyébként rendezője is Márkypapa, aki a vágási munkálatokban is részt vesz. A koncerteken is igyekeznek minél több saját dalt játszani, legyen az eleve a GhettoFunk-nak íródott, vagy Márkypapa dal. A közös projekt mellett ugyanis a tagok viszik tovább az eredeti formációikat is, így a Bíborszél és a szóló Márkypapa koncertek közé kell beiktatni a GhettoFunk-os fellépéseket. Bár a rapper azt mondja, mióta ráérzett az ízére, már nem is szívesen lép fel zenekar nélkül.

- ÉM-HI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában