Helyi közélet

2018.02.13. 18:49

Nekik is jár a boldog gyermekkor

Miskolc - A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolába folyamatosan várják a jelentkezőket.

Miskolc - A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolába folyamatosan várják a jelentkezőket.

A vakvezetésre jelölt kiskutyák mellé idén is nevelőszülőket keresnek. Komoly, felelősségteljes munkát végeznek majd ezek az ebek, ám, amíg felcseperednek, önkéntes, ideiglenes gazdik segítik a fejlődésüket és biztosítják számukra a felhőtlen gyerekkort.

Tavaly az Északból értesültem a lehetőségről."­­­ Farkas Kitti

A kutya választ

– Világszerte így működik. A kölyköket önkéntesekre bízzuk, nyomon követjük a fejlődésüket, álljuk az ellátásukból fakadó összes költségeket, és minden segítséget megadunk – közli a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője, Komondi Piroska. A szakember azt is hangsúlyozta, hogy szeretnének Észak-Magyarországon is stabil nevelőszülői bázist építeni, mert jelenleg a legtöbb kutyust befogadó család a fővárosban és a Dunántúlon él.

Farkas Kitti tavaly az Észak-Magyarországból értesült a lehetőségről, megpillantotta a felhívást, és azonnal jelentkezett, akkor még nem sejtette, döntése sorsfordító változáshoz vezet és régi álma válik majd hirtelen valóra. Mindig is saját kutyára vágyott, ám az élet folyton fölülírta tervét.

Cora, az ifjú labrador hölgy, több érdeklődő közül, kiszúrta anno a fiatal lányt, odament hozzá, és egy tapodtat sem tágított mellőle. Így választott gazdit a kölyök. Többször is találkoztak, de viszonylag későn, csak öt-hat hónapos korában vitte haza és a távolságtartás jellemezte eleinte az ebhez való viszonyát.

– Bevallom, attól tartottam, megvisel majd, ha véget ér a gyerekkora és át kell adnom az igazi gazdinak, csak az vigasztalt, hogy nemes célra nevelem ezt a nagyszerű állatot. Próbáltam elkerülni, hogy a szívemhez nőjön – magyarázta, majd hozzáfűzte, hiába igyekezett hűvös, távolságtartó „pótmamává” válni, nem ment, levette a lábáról a kiskutya.

Megcsörrent a telefon

– Rengeteg örömet szerzett nekem, az elmúlt hónapok minden boldog pillanatában benne volt Cora. Már felkészültem a fájdalmas válásra, mikor derült égből érkezett a csoda, megcsörrent a telefon, a kutyaiskolából hívtak, és közölték, velem maradhat örökre, mert ő mintaebbé nőtt ebben a projektben, ezért tenyészkutya lesz. Kimondhatatlanul boldoggá tett a hír. Letettem a kagylót, és közöltem vele, hogy velem marad, mert az igazi gazdi is én vagyok. Boldogan felvakkantott, a hátára feküdt, csóválta a farkát és a szó legszorosabb értelmében mosolygott. Cora érzi és érti a gondolataimat, a kimondott és kimondatlan mondatokat. Rendkívül szenzitív és intelligens lény – magyarázta Kitti. Megtudtuk, a nevelőszülőknél sok mindent meg kell tanulnia a kiskutyának. Szobatisztává kell válnia, itt tanul meg először kötődni, ragaszkodni az emberhez. Az önkéntes segítőnek gyakran kell forgalmas helyen sétálni az ebbel, különböző útvonalakkal, helyszínekkel kell megismertetni a kölyköt, hogy később rutinosan közlekedjen a legforgalmasabb helyeken is, és ne szeppenjen meg a váratlan helyzetektől sem.

Személyiségük van

– Barátságos, nyitott, érdeklődő, okos, rugalmas, alkalmazkodó, optimista – sorolta a labradorokra jellemző tulajdonságokat Kormondi Piroska, ám rögtön le is szögezte, ahány kutya, annyiféle személyiség.

– Nincs két egyforma kölyök, látszólag azonosak, csak ha dolgozunk velük, hamar kiderül, olyanok, mint az óvodás csoport, melyben nincs két egyforma gyerek, hát nálunk sincs két azonos lelkületű eb – magyarázta. De a nevelőszülők sem egyformák, hisz tökéletesen alkalmas lehet a feladatra a diák és a nyugdíjas is. A lényeg, hogy szeresse a kutyát, és ingergazdag környezetet biztosítson neki. A labradornak kiváltképp erős az alkalmazkodóképessége, ez elengedhetetlenül fontos tulajdonság, hiszen látásproblémával élő ember társa lesz. A kutya nem eshet pánikba, ha nem működik a metró vagy bármilyen bonyodalom, komplikáció lép fel útközben, ennek az ebnek fel kell találnia magát, gyorsan kell megfelelő döntést hoznia, hisz egy embert bízunk a gondjaira – hangsúlyozta Piroska.


Folyamatosan várják a jelentkezőket

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolába folyamatosan várják a jelentkezőket, mert itt Észak-Magyarországon még nem épült ki helyiekből a stabil nevelőszülői bázis. A kölyöknevelő programba olyan elhivatott kutyabarátokat keresnek, akik szeretettel, odafigyeléssel, gondoskodással elősegítik, hogy a játékos kölykökből idővel igazi vakvezető legyen. Nem örökbefogadásról, hanem ideiglenes befogadásról van szó. Egy-másfél éves korukban át kell adni a kutyákat a látássérült gazdának, de a nevelőszülők természetesen továbbra is tarthatják a kapcsolatot a kutyával. Az érdeklődők Komondi Piroskát keressék a [email protected] címen és a 46/311-236-os számon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában