Helyi közélet

2018.02.16. 14:42

„A saját gyermekem a példaképem”

Miskolc - Film- és mesehősök vittek adományt csütörtökön a beteg gyermekeknek.

Miskolc - Film- és mesehősök vittek adományt csütörtökön a beteg gyermekeknek.

Csütörtökön délelőtt vidámság költözött a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház Gyermekegészségügyi Központjának Onkohematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztályára. Film- és mesehősök szálltak ki az első emeleten a liftből, hogy meglepetést szerezzenek a súlyos betegséggel küzdő gyerekeknek. Thor, Loki, Hela, Hófehérke, Anna és Elza rengeteg adománnyal, kedvességgel és mosollyal érkezett. A gyerekek is jelmezbe bújtak, kedvenc mesehősük ruháit vették fel, úgy álltak össze egy közös képre a felnőtt kosztümösökkel, azaz a cosplayerekkel.

Az akciót a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány szervezte. Ők hozták a gyermekjelmezeket, melyeket a kis betegek megtarthatnak, de ezenkívül még sok-sok ajándékkal is meglepték a kicsiket.

Annának öltöztem. Régen láttam már a filmet, úgyhogy nem tudom, mit csinált Anna, de a ruhája nagyon szép." Sebők Zsófia

Anna, Tigris, Vasember

A négyéves Sebők Zsófinak igen jól áll a Jégvarázs című mesefilm egyik főhősének jelmeze és hosszú, vörös haja.

– Annának öltöztem. Régen láttam már a filmet, úgyhogy nem tudom, mit csinált Anna, de a ruhája nagyon szép – mondja a kislány. Édesanyja örömmel újságolja, hogy kislánya túl van a kezeléseken, és már a haja is elkezdett nőni. Nemsokára Zsófinak is olyan szép, hosszú haja lesz, mint a mesehős Annának.

Találkozunk 7 éves hármas ikrekkel is, akikről annak idején sokat írtunk portálunkon, mert Gyöngyvérnek pár hónapos korában agydaganattal kellett megküzdenie. Édesanyja, Nagy Éva elmeséli, a kislány most már jól van, de rendszeresen járnak vizsgálatokra a kórházba. A három gyereknek decemberben volt a 7. születésnapja. Dóri királylánynak öltözött, Zalán Vasembernek, Gyöngyvér pedig Tigrisnek, a Micimackóból.

Igazi hősök

Az alapítvány egyik vezetője, Pásztor Marianna úgy fogalmaz: – Az alapítvány tagjai mind személyesen érintettek, mindannyiunknak ezen az osztályon kezelték a gyermekét. A betegség és a kórház világa nagyon sivár világ. A kezelés alatt álló gyerekek és az édesanyjuk kirekesztődnek a társadalomból a ­hosszú hónapok alatt. Ráadásul ezek a kezelések embert próbálóak. Véleményem szerint egy felnőtt nem képes ilyen ­hősiesen, ekkora bátorsággal végigcsinálni mindazt, amit a gyerekek. Nekem a saját gyermekem a példaképem, mert én nem lettem volna képes végigcsinál azt, amit ő – jelenti ki, hozzátéve: rendszeresen meglepik a gyerekeket ajándékokkal, hiszen ha egy-két napig nem a betegségükkel foglalkoznak, akkor az már nagy könnyebbség számukra.

Dr. Simon Réka, a Gyermek Onkohematológiai és Csontvelő-trasznplantációs Osztály osztályvezető főorvosa mosolyogva dicsérgeti a jelmezbe bújt gyerekeket, akik büszkén sétálgatnak választott mesehősük ruhájában.

– Bár próbáljuk számukra a kórházi napokat megkönnyíteni, a szülők is itt lehetnek a gyerekekkel 24 órán keresztül, hétfőnként jönnek a bohócdoktorok, de a legnagyobb probléma még mindig az, hogy a gyerekek sokszor unatkoznak – mondja az osztályvezető főorvos. – Bár a kezelések alatt is igyekszünk őket lekötni valamivel, de nehéz nekik annyi programot kínálni, hogy soha ne unatkozzanak. A mai program is olyan, ami kizökkenti őket a hétköznapokból, elfelejtik minden gondjukat.

Nemes cselekedeteket is végrehajtanak

Thor jelmezében Csiki Nándor bújt, aki a cosplayerek vezetője: – Meg szeretnénk mutatni, hogy a kosztümösök nemcsak a hobbijuknak hódolnak, hanem nemes cselekedeteket is szívesen hajtanak végre. Ahogy felértünk az emeletre, láttam a gyerekek szemében a csillogást, örömmel fogadtak bennünket, nagyon tetszik nekik, hogy szemtől szemben láthatják kedvenceiket. A kislányok nagy kedvence például a Jégvarázsból Elza, most ő is eljött közéjük. Minden alkalmat megragadunk, hogy beteg gyerekekhez jelmezben menjünk el. Évente rendezünk adománygyűjtési akciót is, kiválasztunk egy-egy kórházat vagy óvodát, és beöltözve elvisszük az intézménybe az adományokat. Most is hoztunk édességet, gyümölcsöt, gyermekruhákat és játékokat – sorolja Csiki Nándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában