Helyi közélet

2018.01.04. 17:50

A múlt év végéig tartott az ebek összeírása Miskolcon

Miskolc - Sok kérdésre kellett válaszolniuk „bevallásukban” a miskolci kutyagazdiknak.

Miskolc - Sok kérdésre kellett válaszolniuk „bevallásukban” a miskolci kutyagazdiknak.

Az úgynevezett „állatvédelmi bírságról szóló kormányrendelet nyomán minimum 30 ezer forinttal büntethető az a miskolci kutyatulajdonos, aki a múlt év végi határidőig nem tett eleget kötelezettségének”, azaz nem „vallotta be” írásban, hogy ebbel rendelkezik.

Önbevallás volt a módszer

A miskolci önkormányzat az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B.§ (1) bekezdése alapján – mint fogalmaztak – „az ebrendészeti feladatok elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel” rendelték el az ebek összeírását Miskolc város területén 2017. november 1-től december 31-ig.

A megadott időhatárokon belül az ebösszeírás önbevallásos módszerrel történt, ehhez például le lehetett tölteni és kinyomtatva kitölteni a szükséges formanyomtatványt. Azt még nem lehet tudni, hogy mennyien éltek a lehetőséggel, azt pedig különösen nem, hogy mennyien mulasztották el. Több, általunk megkérdezett gazdi válaszolta azt, hogy – ugyan nem volt könnyű minden kérdésre válaszolni – eleget tettek kötelezettségüknek.

Csak chippel együtt

Szigorú feltétel volt az összeírás során, hogy – az országos jogszabály előírásainak megfelelően – a négy hónaposnál idősebb kutyák csak mikrochippel megjelölve tarthatók, azaz – aki eddig ezt elmulasztotta – a bejelentéssel egy időben a chip beöltetését is el kellett végeztetnie az állatorvosnál.

Az ebösszeírásban mikrochippel ellátott és az állatorvosnál korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban már szereplő, valamint a bilétával rendelkező és a helyi nyilvántartásban szereplő ebeket is be kellett jelenteni. Az ebtulajdonosok az összeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkezett változásokat, szaporulatot írásban bejelenteni az önkormányzatnál.

Mint megtudtuk, az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését és a benyújtott adatlapok valóságtartalmát a polgármesteri hivatal munkatársai a jövőben ellenőrizni fogják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában