Helyi közélet

2018.01.23. 14:54

A magyar kultúra napja - Spanyolnátha-kötetek megjelenésével készültek

Miskolc - A kultúra napja igazi ünnep az alkotóknak, művészeknek.

Miskolc - A kultúra napja igazi ünnep az alkotóknak, művészeknek.

Mit jelent a magyar kultúra napja egy alkotóművész­nek, milyen emlékeket őriz az ünneppel kapcsolatban és hogyan készült az ­ideire? Erről kérdeztük Vass Tibor költő, képzőművészt, a Spanyolnátha művészeti folyóirat alapító főszerkesztőjét.

Egykor…

– A magyar kultúra napjáról az első kellemes emlékeim Miskolchoz kötődnek. 1996-ban, a Mini Galériában ekkor nyitotta meg Bohár András az önálló mail art kiállításomat. Rá egy évre a Miskolci Galéria múzeumi népművelőjeként dolgoztam, s az intézmény delegált a Kölcsey-­emléktábla­ avatására. Furcsa, de ha el­sétálok a Széchenyi utca 38. sz. alatti ház falán álló emlék­tábla közelében, ahol ismereteink szerint Kölcsey 1830-ban lakott, e momentum apró részletei még ma is gyakran eszembe jutnak. A környék szüntelen és igen zajos forgatagában néhányan elénekeltük a Himnuszt, koszorúkat helyeztünk a tábla alá. Az a pár perc, az a pár mozdulat, a maga kiharcolt csendjével ­feledhetetlenné tette számomra a villanyrendőri dübörgésben. Akkor még nem volt divat a médiának kisebb-nagyobb kütyüivel belemászni az ember szájába, arrébb lökdösni szereplőket egy-egy jó felvétel érdekében. Többnyire tapasztalt kollégák dolgoztak, s így meg tudott maradni intimnek az ünnep – sorolja emlékeit a költő.

…és most

Kíváncsiak voltunk arra, hogy telt, telik az idei kultúra- ­ünnep.

– A kultúra napján a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermébe voltam hivatalos, ahol A századelő irodalma (A századelő költészete, A századelő novellái, A századelő gondolkodói) című antológiacsalád ünnepi bemutatóját tartották. Versemmel a századelő költészete című antológiában szerepelek, melyet Az év versei című antológiasorozatból ­válogattak be.

De a költő szűkebb pátriája, Hernádkak sem maradt kultúra-napi rendezvény nélkül.

– A Spanyolnátha nemzetközi mail art művésztelepen 21-én ünnepeltük a két legújabb Spanyolnátha-kötet meg­jelenését. Falánk idő – ­fantázia és fúga, avagy beszélgetések Turczi Istvánnal címmel megjelent interjúkötetünkre a ­minap a budapesti Írók Boltjában rendezett bemutató videó felvételének bemutatásával is készültünk. A Tompa Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából Néha olyan jól beszélek címmel kiadott ­antológia Hernádkakon ­szintén ekkor debütált, írásaikat miskolci szerzők ­elevenítették meg. Külön öröm számomra, hogy 23-án az eme kötetben is ­szereplő Miklós Gábor kapja a Mazsaroff Miklós-díjat, akinek a Spanyolnátha művészeti folyóirat nevében ezúton is gratulálok! – tette hozzá ­Vass Tibor.

ÉM-HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában