Helyi közélet

2017.12.08. 11:49

Nyolcszázmillió forintot ad a kormány Rákóczi szülőhelyének felújítására

Sátoraljaújhely - A magyar kormány 800 millió forintos támogatást nyújt II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, a borsi Rákóczi-kastély felújítására - közölte a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

Sátoraljaújhely - A magyar kormány 800 millió forintos támogatást nyújt II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, a borsi Rákóczi-kastély felújítására - közölte a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

Latorcai Csaba elmondta, a támogatási szerződést várhatóan még a napokban aláírják. Kiemelte: a két részből álló beruházás első ütemét, az épület teljes felújítását fedezi a hazai forrásból származó 800 millió forint.

Szeretnék úgy rendbe hozni a felvidéki településen található kastélyt, ahogyan egykor, a fejedelem korában kinézett. A helyettes államtitkár közölte, a későbbiekben olyan konstrukciót szeretnének kitalálni, amely önfenntartóvá teszi a létesítményt; így a tervek szerint a kastélynak szállás és vendégfogadási funkciója lehet. A teljes program becsült összköltsége másfél milliárd forint - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A támogatást a külhoni magyar területek magyar épített örökségének megóvásával foglalkozó Teleki László Alapítvány kapja meg, ők használják fel és kötik meg a szükséges szerződéseket.

Latorcai Csaba elmondta azt is, hogy a ma Szlovákia területén található kastély nemzetpolitikai szempontból és a felvidéki magyarság identitásának megőrzésében egyaránt kiemelkedő épület, a magyar kormány ezért tartja fontosnak, hogy jelentős összeggel támogassa annak felújítását és hasznosítását.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában