Helyi közélet

2017.12.12. 10:22

Jövőre indul, 2022-re fejeződhet be az M30-as autópálya megépítése

Borsod-Abaúj-Zemplén - Még nem tudjuk, mely cég vagy cégek lesznek a várva várt sztráda kivitelezői.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Még nem tudjuk, mely cég vagy cégek lesznek a várva várt sztráda kivitelezői.

Még Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be hivatalosan, hogy a Modern városok program keretében megépül „az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti 55 kilométeres szakasza”.

Kiemelt fontosság

A miniszterelnöki bejelentést erősítette, hogy a projekt – a portfolio.hu gazdasági hírportál által készített összeállítás szerint – a 2014 és 2020 közötti EU-ciklus legnagyobb hazai, uniós forrásból finanszírozott beruházásai rangsorának élén áll, egészen pontosan 147 599 305 770 forint tervezett költséggel. A miniszterelnök még az évtized vége előttre prognosztizálta a Szlovákia és Lengyelország irányába is új irányt nyitó sztrá­da elkészültét, de a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szóvivőjétől, Kiss Boglárkától idén ősszel úgy informálódtunk, hogy a nagy szabású építkezés befejeződése 2020-ra várható.

Az M30-as építése egyébként ténylegesen kiemelt állami beruházás, azaz az engedélyeztetési folyamatot gyorsított ütemben bonyolították le. A grandiózus előkészítő munkában a megyei kormányhivatal szakigazgatási szervei és a nyomvonalban érintett önkormányzatok megfeszített munkával vettek részt. Hasonlóan kiemelt feladat a területek kisajátítása is, amely – információink szerint – még nem fejeződött be ugyan, de ez nem akadályozta a régészeti feltárások megkezdését. A régészeti munka – amíg az időjárás engedte – folytatódott a nyomvonalon.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyáron tette közzé azt a tenderfelhívást, amelyben az M30-as autópálya három szakaszára keresett tervezőt és kivitelezőt. Ugyanis – többek között – a lebonyolítás hatékonysága érdekében – három különálló részben egyszerre indul majd meg az építkezés.

Folyamatban a pályázat

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent nyílt felhívás szerint kétszer két sávos, középen elválasztó sávval, 3,75 méter széles forgalmi sávokkal, óránként 130 kilométer sebességű autópálya építésére keresték a kivitelezőt. Úgy tudjuk, beadási határidő szeptember 8-a volt. Arról azonban a mai napig nem tudunk semmit, hogy sikerült-e már kiválasztani a kivitelezőt vagy kivitelezőket.

Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szóvivője részleteket nem árult el a beérkezett ajánlatokról, de elmondta, hogy „a pályázatok kiértékelése után hamarosan kiderülhet, hogy mely cég vagy konzorcium építheti majd meg a mintegy 55 kilométeres sztrádaszakaszt”.

A napokban is megkerestük a NIF Zrt. kommunikációs osztályát, hogy többet is megtudjunk a projekt helyzetéről, de eddig nem kaptunk választ kérdéseinkre

Kész van már az összekötő?

Mindeközben tavaly nyáron már elkezdődött az M30-as országhatár és Tornyosnémeti közötti 1,7 kilométeres szakaszának az építése, amelynek az a feladata, hogy a régi 3-as főközlekedési utat – amíg a teljes M30-as el nem készül – közvetlenül összekösse a határ túloldalán Kassáig már járható R4-es autópályával.

Az M30-as említett szakaszának – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából – ugyancsak a NIF Zrt. beruházója. A kivitelezést – pályázati úton elnyerve a lehetőséget – az Euroaszfalt Kft. végzi nettó 4,3 milliárd forint értékben, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program támogatásával, uniós és hazai forrás felhasználásával. A tervek úgy szóltak, hogy a „nyúlfarknyi”, de a közlekedés szempontjából fontos szakasz ez év végére készül el.

Ezzel kapcsolatban is kérdeztük a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t, de nem kaptunk még választ. Amint megérkezik, azonnal közöljük olvasóinkkal a – remélhetőleg – jó hírt.

Próbafeltárások után...

Az M30-as nyomvonalán a Herman Ottó Múzeum szakemberei a Forster Gyula Vagyongazdálkodási Központ közreműködésével elvégezték a régészeti terepbejárást és a próbafeltárásokat, a munka tavasszal folytatódik.


[related-post post_id="3621850"]

[related-post post_id="3616181"]

[related-post post_id="3614738"]

[related-post post_id="3569027"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában