Helyi közélet

2017.12.17. 18:04

„Játszi könnyedséggel húzogatta a vonalakat”

Miskolc - Klein György emlékére rendezett kiállítást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara a Kós-házban.

Miskolc - Klein György emlékére rendezett kiállítást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara a Kós-házban.

A tárlat megnyitó­ünnepségét múlt csütörtökön tartották, ahol pályatársai, egykori munkatársai, barátai emlékeztek a településtervezőre.

Pillanatok alatt rajzolt fel akár új beépítési koncepciókat." Huszti Gábor

Ujvári Andor építész köszöntötte a vendégeket. Hangsúlyozta: Klein György rendkívül lelkiismeretes szakember volt, neki a szakma szeretete fontosabb volt, mint az anyagiak. Soha nem adott ki olyan munkát a kezéből, amit nem tartott tökéletesnek.

Huszti Gábor településmérnök, Szirmabesenyő polgármestere kollégája és jó barátja volt Klein Györgynek.

– Első munkahelyem a Régió Városépítészeti és Műemléki Tervező Kft. volt, melynek Klein György volt az ügyvezetője. 1996-ban kerültem a kft.-hez, ahol nagyon sok kollégával ismerkedtem meg, azóta is tartom velük a kapcsolatot, vannak közös munkáink most már polgármesterként. Gyuri sok-sok településnek készítette el a rendezési tervét, ami olyan alapdokumentum, ami hosszú távon meghatározza az adott település fejlődési irányát. Ilyen formában munkájának nyoma még hosszú évtizedekig ott marad egy-egy településen, attól függetlenül, hogy Gyuri februárban távozott közülünk – fogalmazott Huszti Gábor.

Jó ember volt

Hozzátette: Klein Györgyöt mindig is a zseni kategóriába sorolta.

Fotó: ÉM

– Ha valamilyen szakmai kérdésem volt, vagy közös munkánk, akkor játszi könnyedséggel húzogatta a vonalakat. Rárakott a térképre egy skiccpauszt, és hihetetlen természetességgel folyt a kezéből a vonal. Pillanatok alatt rajzolt fel akár új beépítési koncepciókat, utcaelhelyezéseket – sorolta.

Jelezte: Klein György az innovációban is élen járt, hisz már 1996-ban számítógépen végezte a településtervezést, holott akkor ez még nem volt megszokott se a megyében, de az országban sem. Ő készítette el Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye településtervezési tervét, de sok kistelepülését is.

– Gyuri nemcsak kiváló szakember, szaktekintély, de nagyon jó ember is volt. Bármilyen kéréssel fordultam hozzá, mindig lehetett rá számítani. Ő igazából nem halt meg, hiszen nagyon sok tervben ott élnek tovább a gondolatai, az elképzelései, a munkája – fogalmazott Huszti Gábor.

- ÉM-HE -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában