Helyi közélet

2017.12.18. 11:37

Gálával is ünnepelt az 50 éves Kós Károly középiskola Miskolcon

Miskolc - Ötvenéves jubileumát ünnepelte a miskolci Kós Károly Építőipari Szakgimnázium. Színvonalas műsorral készültek az iskola volt és jelenlegi diákjai.

Miskolc - Ötvenéves jubileumát ünnepelte a miskolci Kós Károly Építőipari Szakgimnázium. Színvonalas műsorral készültek az iskola volt és jelenlegi diákjai.

Már több mint fél évszázad telt el azóta, hogy a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat kezdeményezésére az akkori Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium az építőipari középszintű szakember-utánpótlás kinevelése céljából életre hívta a Budapesti Ybl Miklós Építőipari Technikum Miskolcra kihelyezett tagozatát, a mostani intézmény közvetlen elődjét. Három évnek kellett eltelnie, hogy a kihelyezett tagozat önállóvá váljon a Miskolci Ybl Miklós Építőipari Technikum és Szakközépiskola néven. Ez volt a születésnap.

A másik jogelőd a mai iskolaépületben 1968-ban indult 3. számú Ipari Szakközépiskola. A két intézményt 1982-ben vonták össze. Már akkor is szó volt, hogy nevet kellene adni az iskolának, de még öt esztendőnek kellett eltelnie addig, hogy 1987. december 10-én Kós Károly legyen a névadó.

Fél évszázada nevelik az építőipari utánpótlást

A Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola – mai nevén Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma – 1987 óta viseli Kós Károly nevét. Az intézmény elődje lényegében 1967 óta működik, ezért van most a fél évszázados jubileum.

A név viselésén túl az iskola őrzi és ápolja is névadója szellemiségét, valamint a névadója által megtestesített eszméket. Ezáltal a magas szintű szakmai tudás igényes elsajátíttatása mellett az intézmény nevelési céljai között szerepel a fiatalok hazaszeretetre, nemzeti összetartozásra, kulturális és művészeti igényességre nevelése is.

Kós-Tusa és gála

A jubileumi programok már pénteken megkezdődtek az „Álmaink otthona” pályázat eredményhirdetésével, majd a Nemzetközi Kós-Tusa következett, a csúcspontot pedig a szombati gálaműsor jelentette igen színvonalas műsorral.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában