Helyi közélet

2017.12.18. 20:07

A szépkorúakat köszöntötték Körömön

Köröm - Bensőséges ünnepségen köszöntötték a település szépkorúit az adventi időszak alkalmából Körömön, pénteken.

Köröm - Bensőséges ünnepségen köszöntötték a település szépkorúit az adventi időszak alkalmából Körömön, pénteken.

A szép számmal összegyűlt szépkorú a polgármesteri hivatal dísztermében elsőként a Romano Theatro társulat előadásának tapsolhatott. Az előadás után vendégül látták a település időseit, majd Tóth Tibor polgármester köszöntötte a megjelenteket.

– A korunkat nem a naptár számlálja, hanem a lelkünk mutatja meg, hogy hány évesek vagyunk. Önök semmit nem öregedtek egy év alatt, ha a szemükbe nézek, a mosolyt látom, a fiatalság pedig belülről árad – mondta a polgármester, megköszönve a tapasztalatot, amit átadtak, a munkájukat, amit a településért tettek.

Tállai András, országgyűlési képviselő, belügyminiszter-­helyettes hangsúlyozta: mindig oda kell figyelni az idősekre, akik előttünk járnak, akik többet dolgoztak, akik gyerekeikből magyar embert neveltek és építették a közösséget. A köszöntők után a helyi óvoda és általános iskola apróságai adtak verses, énekes műsort, majd Zalatnay Sarolta következett legnagyobb slágereivel, amelyet a szépkorúak együtt énekeltek vele. Az ünnepség zárásaként az idősek pénzügyi támogatást is átvehettek.

- ÉM-HI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában