Helyi közélet

2017.12.25. 14:38

A magyar-orosz barátság előtt tisztelegtek Tokajban

Tokaj - Ortodox egyházé lesz a városban az ortodox templom.

Tokaj - Ortodox egyházé lesz a városban az ortodox templom.

Öt éve ünneplik a magyar-orosz barátságot II. Rákóczi Ferenc és Nagy Péter cár jó kapcsolata és a köztük kialakult bordiplomáciára emlékezve. Idén a 285 éve alakult Tokaji Orosz Borvásárló Bizottság adta az ünnep aktualitását.

A bor a legjobb útlevél

A bor volt a legjobb diplomáciai útlevél már a 18. században is, már a Rákóczi-szabadságharc ideje alatt is több mint ötvenezer liter bor jutott el Szentpétervárra, a cári udvarba. Hegyalja fénykora volt ez az időszak, a hatvanöt éven át működő, 1733-ban alakult szervezet komoly mennyiségű bort vásárolt és juttatott el Oroszországba. Az erre emlékezés öt éve civil kezdeményezésre indult, azóta Szent Miklós napján minden esztendőben tisztelegnek a múlt előtt.

Posta György, Tokaj polgármestere az esemény megnyitóján azt mondta: arra törekednek, hogy a helyi kezdeményezésből országos ismeretségű program legyen, így ápolván a két nép közötti kapcsolatot.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy már a honfoglaló népek, később az Árpád-házi királyok is jó kapcsolatot ápoltak az orosz- és keleti szláv államok közös bölcsőjével. Hangsúlyozta II. Rákóczi Ferenc szerepét a jó kapcsolatban, illetve a bor külföldi exportjában.

Valerij Ljahov, az Oroszországi Föderáció Magyarországi Nagykövetségének követ-tanácsosa örömét fejezte ki, hogy újra Tokajba látogathatnak. Mint elmondta, a magyar és az orosz nemzet barátságának alapjait a zempléni városban tették le, és bízik benne, hogy erre a hagyományra még sokáig emlékezni fognak.

– Tokaj nemcsak a jó bor városa, hanem a magyar és az orosz nép barátságának fővárosa is – fogalmazott a követ-­tanácsos.

Szívesen emlékeznek vissza

Koncz Ferenc, a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke a tokaji bort a diplomácia legjobb eszközeként említette. Az egykoron a városban működő bizottság szerepét méltatva kiemelte, olyan kereskedelmi lehetőséget adott, amire szívesen emlékszik vissza mindenki.

– Ez olyan eredményes kereskedelmi kapcsolatra utal, ami az itt élő embereknek egyértelmű lehetőséget adott, megerősödést jelentett ezeken a településeken. Az orosz barátainknak pedig egy különleges terméket tudtunk nyújtani, ami egyedülálló Európában” – tette hozzá Koncz Ferenc.

Galéria is volt benne

A tokaji Szent Miklós Ortodox Templom újra az egyház tulajdonába kerül. Az 1795-ben épített templom a városban működő orosz borfelvásárló-­bizottság szorgalmazására készülhetett el, az átadó idején azonban már megszűnt ez a szervezet. 1920-ig a templomot a görög ortodoxok látogatták, majd a görögkatolikus egyház tulajdonába került. Később, felismervén hogy a felekezetnek két temploma is van a városban, önkormányzati tulajdon lett. A templomban évekig a városi galéria működött, az egyházhoz való visszaadásról tavaly egyeztettek először.

A Szent Miklós Ortodox templomot a tervek szerint 500 millió forintos ráfordítással felújítják és bíznak abban, hogy egyházi közösség is kialakul.

- ÉM-EJ -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában