Helyi közélet

2017.11.19. 10:49

Gyűjtsük össze közösen a Mikulás idei ajándékát is!

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Olvasóink segítségével szeretnénk meglepni a Mikulás nevében a nehéz­­­ sorsú gyerekeket.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Olvasóink segítségével szeretnénk meglepni a Mikulás nevében a nehéz­­­ sorsú gyerekeket.

Tavaly óriási örömet szereztünk a nehéz sorsú gyerekeknek, amikor a Mikulás érkezése előtt egy nappal elvittük nekik azt a nagy zsák csokoládét és édességet, ami lapkiadónk csokigyűjtő akciójának köszönhetően gyűlt össze. A kezdeményezést az idén is szeretnénk folytatni, így mától az Észak-Magyarország, a Szuperinfó és a Borsod Online ügyfélszolgálatán ismét elhelyezzük hatalmas piros dobozunkat. (Miskolc, Zsolcai kapu 3.) Kérjük olvasóinkat, akik tehetik, dobjanak be a dobozba egy-egy tábla csokoládét vagy más édességet, hogy azoknak a gyerekeknek is mosolyt csaljunk az arcára, akik nehéz körülmények között töltik napjaikat, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy őket otthon megtalálja a jóságos nagyszakállú. Természetesen szerkesztőségünk munkatársai is hozzájárulnak az akcióhoz, közösen helyezzük majd be a dobozba az általunk felajánlott édességeket.

A jóknak csoki

Tavaly a miskolci Nyitott Ajtó Baptista Óvoda kis növendékeit leptük meg a nagy zsák csokoládéval. Örömük határtalan volt, rögtön azt találgatták, hogy vajon melyik édesség kinek jut majd. Állították, mindannyian jó gyerekek, tehát mindannyian megérdemlik a Mikulás ajándékát. Találgatták, mit csinálhat épp a Mikulás.

A kisfiúk úgy gondolták, hogy még otthon van és épp a csomagokat töltögeti. A kislányok viszont arra tippeltek, hogy a jóságos nagyszakállú már úton van, hiszen nagyon sok jó gyereknek kell elvinnie az ajándékokat. A gyerekek arról is meséltek, hogy a Mikulás rénszarvasszánon jár és hogy a jó gyerekeknek nyalókát, csokit és narancsot visz, a rosszaknak pedig virgácsot, hiszen nekik nem árt egy kis elfenekelés.

Segítenek a manócskák

Az egyik jól értesült kislány pedig elárulta, hogy a Mikulás nem tudja megfigyelni a világ összes gyerekét, hogy jól viselkedtek-e, ezért a manócskái segítenek neki, akik már a kertek alatt járnak.

Kedves Olvasóink! Szeretnénk az idén is boldoggá tenni valamelyik gyermek­intézmény nehéz sorsú növendékeinek ünnepét. Ezért kérjük, járuljanak hozzá egy-egy tábla csokoládéval örömükhöz.

Az adományokat december 4-én délután 4 óráig várjuk szerkesztőségünk ügyfél­szolgálatán.

- ÉM-HE -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában