Helyi közélet

2017.11.09. 09:02

Erzsébet Fürdő: 66 orvos 22 rendelőben

Miskolc - Százmillió forintos beruházással újul meg az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpont.

Miskolc - Százmillió forintos beruházással újul meg az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpont.

Hét évvel ezelőtt nyitott meg újra az egykori Erzsébet fürdő. Az épületbe akkor alternatív gyógyászati központ költözött.

– Néhány orvossal, pár rendelőben kezdtünk – mondta Mohácsi Gábor, az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpont tulajdonosa pénteki sajtótájékoztatóján az épület kupolatermében. – A miskolciak részéről nem volt jelentős igény az alternatív gyógymódokra, ezért két év elteltével a hagyományos orvoslás felé fordultunk. Ma már hatvanhat orvossal, huszonkét rendelőben, negyvenhét szakrendeléssel, közöttük tizenhatféle gyermekszakrendeléssel és a laborvizsgálatok ötszázöt fajtájával várjuk a betegeket – tette hozzá Mohácsi Gábor.

Régi adósság

Mint azt a tulajdonos elmondta, az épületet felújítják. Először a Szent István térre néző oldalt tették rendbe. Ezzel egy régi adósságot törlesztettek a miskolciak felé. A külső szigetelés és a burkolatcsere után a belső munkák is megkezdődtek. – Még nyolc új rendelőnk lesz. Folyamatosan bővülünk: vásároltunk egy harmincmillió forintba kerülő ultrahang-berendezést, de csontsűrűségmérővel is fejlesztettük szolgáltatásainkat – mondta az egészségügyi centrum tulajdonosa. – Nekünk a legfontosabb, hogy aki belép ide, ne féljen attól, hogy orvoshoz jön. Illattal, színekkel, sok virággal és a kolléganők mosolyával tesszük otthonosabbá szolgáltatásaink helyszínét – hangsúlyozta Mohácsi Gábor.

Előzetes bejelentkezés

A gyógyászati központba előzetes bejelentkezéssel lehet időpontot kérni.

– A gyerekszemészetre három hét a várakozási idő, de a legtöbb rendelésnél elmondható, hogy egy héten belül sorra kerülnek a betegek – mondta a tulajdonos. – Egy beteggel egy orvos minimum tizenöt percet, maximum háromnegyed órát foglalkozik. Az előre egyeztetett időpontokhoz megpróbáljuk szigorúan tartani magunkat, hogy ne raboljuk a vendégek/betegek idejét. Ha mégis várakozni kell, azt valamilyen ajándékkal kompenzáljuk. A várost és a megyét látjuk el elsősorban, de sokan érkeznek hozzánk külföldről is. Jelenleg a szolgáltatások összetettsége, a műszerezettség és a színvonal tekintetében egyedülállóak vagyunk Magyarországon – összegezte Mohácsi Gábor.

Az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpontban egyebek mellett van állapotfelmérés, nőgyógyászat, gyermek-egészségügyi központ, felnőtt-ultrahang­diagnosztika, röntgen, labor, plasztikai sebészet, horkoláscentrum, amiket lézeres kozmetológiai beavatkozások és masszázsok egészítenek ki.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában