„Bármennyire is tompulnak a fájdalmak, a nyomok mindig megmaradnak…” - Interjú Szegedi Dezsővel

Miskolc - „Én ebben a színházban nőttem fel, itt öregedtem meg. Remélem vár még rám néhány érdekes szerep.” Interjú Szegedi Dezsővel, a Miskolci Nemzeti Színház színészével.

Szegedi Dezső színművész harminchat esztendeje tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak. Munkakedve azonban töretlen. Az idei évadban már két bemutató – a Marica grófnő és a Kaukázusi krétakör – részese volt eddig, és hamarosan láthatjuk a Furcsa párban is.

Egy emberként két szerepet is eljátszik a Marica grófnőben. Hogy lehet ezt így végigcsinálni?

Szegedi Dezső: Valóban, számomra az idei évad a Marica grófnővel indult. Az operett próbáit már a múlt évad végén megkezdtük, és amikor nekiindultunk az idei évadnak, akkor nem mondom, hogy készen volt az előadás, de nem kellett az alapokról kezdenünk. Nagyon szeretem a szerepet. Megszámoltuk, olyan 20-22-szer megyek ki-be a színpadra. Hallatlanul izgalmas dolog számomra, mert az egyik jelenetből esek bele néha a másikba úgy, hogy különböző karaktereket kell közben alakítanom. Egy szereplőként játszom voltaképpen a két szerepet, mert lényegében ugyanarról a személyről van szó, csak egyik helyzetben Mihály vagyok, Marica grófnő öreg szolgája, máskor pedig Tschekko Aladár, a cigány ember. Szeretem játszani ezeket, mert aranyos szerepről van szó, nagyon szeretik a nézők is. Maga az előadás is kiváló, mert az operett műfaj minden olyan kellékét felsorakoztatja, amelytől egy operett sikeres lehet. Kitűnő énekesek, színészek szerepelnek benne. Öröm velük együtt játszani. Még én is nagynak tűnhetek benne óriások vállára állva.

Azt gondolom – és ezt eddigi színészi pályája is bizonyítja –, nincs szüksége vélt óriások vállára állni, mert munkássága, szerepei kitűnő ajánlólevelek minden esetben. Például ami a Marica grófnő után jött, a Kaukázusi Krétakör a Játékszínben.

Szegedi Dezső: Az egy gyökeresen más műfaj, és annak is az a sajátossága, hogy több szerepet játszom benne. Hatalmas feladat. Ha valaki beleképzeli magát a második világháború utáni Grúziába, a kialakult polgárháborús viszonyok közé, ahol bármiféle szörnyűségek előfordulhattak, átérezheti. És a borzalmak közepette is akadt valaki, Gruse, aki az emberségét megtartva tudott létezni abban a környezetben. Véleményem szerint színésztársaimmal sikerült átadnunk azt az érzést a közönség számára.

Pedig már a díszlet, az autógumik halmaza is rendhagyó volt. Hogy boldogultak a szokatlan környezetben?

Szegedi Dezső: Nagyon izgalmas dolog volt. Amikor először megláttuk a díszletet, a gumirengeteget, kicsit riasztó volt. Aztán kiderült, hogy milyen csodálatos funkciókat lehet találni a gumiabroncsoknak. Bármit ki lehet fejezni velük. Az egyik jelenetben még várfalat alkotnak az abroncsok, a következőben már hegyet formálnak, de jól lehetett velük ábrázolni a hóvihar által ostromolt hágót.

Három a magyar igazság – legalább három –, melyik lesz a következő szerep, melyik lesz a következő darab?

Szegedi Dezső: Nagyon várom már a Furcsa párt, Neil Simon vígjátékát. Ez egy újabb műfaji váltás lesz Béres Attila rendezésében. Murrayt, a rendőrt fogom játszani benne. Egy nagyon szűk hónap múlva lesz a bemutatója, azaz még az elején járunk a dolgoknak, de azt látom, hogy egy nagyon jó előadásnak nézünk elébe. A téma is nagyon izgalmas, mert olyan dolgok, élethelyzetek kelnek életre benne, mint a magány, vagy a barátság, vagy a rengeteg titkot rejtő női-férfi kapcsolat. Két elvált férfiember – Felix és Oscar – a főszereplői. Ők a válás után egy lakásban élnek, de ellenpontjai egymásnak, hiszen Oscar cinikus, humoros modorú és nem tud, vagy inkább nem akar rendet tartani maga körül, Felix meg egy érzékeny lélek és rendmániás, mindig tesz-vesz valamit a háztartásban. Kényszerű együttélésük a valódi házasélet problémáit idézi. Közös bennük, hogy nem képesek elviseli az egyedüllétet, de hiánykezelő módszereik eltérőek. A többi meg derüljön majd ki az előadásból.

Egy sokat megért színész, mint Ön miként vélekedik egy ilyen, valóságból kölcsönzött válsághelyzetről?

Szegedi Dezső: A darabbeli Felix 26 év házasság után vált el. Ha belegondolunk, ez kemény dió, bármelyik oldalon álljon is az ember egy ilyen szituációban. Legtöbben valahogy mégis kikeverednek a krízisből. Érvényes ilyen esetekre is a mondás, hogy az idő az sok mindent megold, sok sebet be tud gyógyítani. Úgy gondolom viszont, hogy bármennyire is tompulnak a fájdalmak, a nyomok mindig ott maradnak az ember lelkében.

Milyennek látja az idei miskolci színházi évadot?

Szegedi Dezső: A színész is jár színházba. Kíváncsiak vagyunk egymásra. Én magam imádok színházba járni nézőként. Ha van idő rá, szívesen beülök más előadásokra. Nekem idén a Bűn és bűnhődés volt az az előadás, amely nagyon tetszett. Örülök annak is, hogy a tavalyi évadból átmentették a Mi osztályunkat, amely egy kitűnő és kitűnően megcsinált darab mind a szereplők, mind a rendező részéről. Van restanciám, mert nem láttam még a Minden egér szereti a sajtot előadást és az Ahogy tetsziket sem. Szeretnék mihamarabb időt szakítani mindkettőre. Az előbbi azért is érdekel, mert évekkel ezelőtt játszottam benne Budapesten, a Nemzeti Színházban. És ott van a Casablanca is, ami szintén nagyon érdekel. Rossz közönség vagyunk mi színészek, mert ismerjük egy-egy előadás műhelytitkait, és ezért sokszor egy-egy jelenet mást mond nekünk. Én idős színész vagyok, sokakkal, sokat játszottam együtt és ismerem színésztársaim reakcióit. Számomra az az igazán érdekes, azzal tudnak meglepni, ha valamit nem úgy csinálnak, mint ahogy megszoktam tőlük.

Harminchat éve tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak. Volt olyan, hogy nem szerette valamelyik szerepét?

Szegedi Dezső: Az ember minden darabot megszeret. Ha nem szeretné meg, akkor hogy tudná eljátszani. Még, ha az első időben idegenkedik is tőle, vagy csak furcsának találja. De amikor elkezdik kibontani a szerepet a rendezővel, és egyre inkább beleássa magát, minden megváltozik. Ha pedig eljut oda egy sorozat, hogy utoljára játsszák, akkor már egyenesen sajnálja, hogy nincs tovább. Sokszor még azt is érezzük, hogy még mindig nem volt tökéletes a játék, még mindig hiányzott belőle valami. De ez így van egy-egy előadás után is. Kilépek a színház kapuján, és még mindig ott mocorog bennem, hogy mit lehetett volna másképp, jobban csinálni.

Korábban már beszélt arról, hogy vannak rémálmai. Vannak még?

Szegedi Dezső: Olyan gyakran előfordul, hogy együtt alszom a szereppel. Hogy álmomban beszélgetek vele. A rémálom szerencsére ritkább, de annál rosszabb. Azt álmodom, hogy a darab kellős közepén vagyok és nem tudom, hogy melyik darabban vagyok, vagy egy szó sem jut eszembe a szerepből. Fölriadok, kalapál a szívem, leizzadok. Akkor az nagyon rossz érzés. Reggel azonban felébredek, és újult erővel vágok neki a színészi munkának. Én ebben a színházban nőttem fel, itt öregedtem meg és remélem, még vár rám néhány érdekes szerep a jövőben is.

- Szaniszló Bálint -

[related-post post_id="3660597"]

[related-post post_id="3670923 "]