Helyi közélet

2017.11.29. 07:32

A „sárga ház” hamarosan újjászületik Miskolcon

Miskolc - Emblematikus épülete volt Miskolcnak. Már nincs meg, de lesz.

Miskolc - Emblematikus épülete volt Miskolcnak. Már nincs meg, de lesz.

A Petőfi tér 3. szám alatt található ingatlan, a „sárga ház”, ahogy a miskolciak emlegették, egyike volt Miskolc emblematikus épületeinek. Az utóbbi évtizedekben azonban nagyon lepusztult, már nem a hajdani arcát mutatta. Sokan örültek, hogy megkezdődött a felújítása, de azt kellett látniuk a miskolciaknak, hogy mégiscsak lebontották. Megkerestük az épületfelújítás tervezőjét, Puskás Péter építészt, megkérdezve, mi lesz a sárga ház helyén?

A tulajdonos mindenben partner, igazi miskolci lokálpatrióta." Puskás Péter

– Sajnos az építés során feltárt szerkezeti problémák miatt le kellett bontani, mert életveszélyessé vált – mondta az építész. Ezért – még februárban – a miskolci képviselők levették a helyi védelmet az épületről, majd júniusban a vevővel korábban megkötött adásvételi szerződést módosították. A bontással együtt az emblematikus homlokzat is eltűnt, de Puskás Péter, a Műépítész Kft. ügyvezetője igyekezett megnyugtatni a miskolciakat, hogy teljesen eredeti állapotában állítják vissza az épületet.

Elbontották

„Már jogerős építési engedélyünk volt, a kivitelezést is megkezdték, amikor kiderült: a talajtól teljesen felázott a homokkő homlokzat, így a feltárt szerkezeti problémák veszélyhelyzethez vezettek, ezért a tulajdonos kénytelen volt elbontatni az épületet” – tudtuk meg az építésztől.

Puskás Péter azonban hangsúlyozta, a terveket már módosították, az új épület az eredeti mása lesz, a falazott szerkezettől egészen a homlokzatig. A Petőfi tér 3. szám alatti épület módosított tervei jóváhagyásra várnak.

Az épületbe korábban megálmodott funkciók sem változnak, a földszinten rendezvény-, konferenciaterem, valamint egy patinás kávézó kap helyet, az első és második emeleten pedig összesen 15 lakás lesz. Az ingatlan alatt teremgarázs és tároló épül, ennek bejárata a négysávos főútról lesz kialakítva.

– A tulajdonos mindenben partner, a célja az, hogy ha már nem lehetett megtartani az eredeti épületet, akkor legalább ugyanaz épüljön vissza – mondta Puskás Péter. Hangsúlyozva: „Az építtető igazi miskolci lokálpatrióta.”

Csakúgy, mint Puskás Péter, aki az elmúlt 25 évben – mióta a Műépítész Építészeti Tervezőiroda működik Miskolcon – számos városrehabilitációs programban vett részt. A Szinva terasszal országos díjat nyert, többször kapott Nívódíjat, Alkotói díjat, ő maga Ybl- és Pro Architectura-díjas építész, aki a diósgyőri kórházat és a Csillagpontot is tervezte. Érdekesség, hogy a ”sárga ház” pont a Deszkatemplom mellett van, amelyet a tragikus tűzvész után Puskás Péter tervei alapján építettek újra, nagy társadalmi összefogással.

Kérdésünkre, hogy miért fontos neki, hogy a város emblematikus épületei újjászülessenek, azt válaszolta:

„Mert ide születtem, mert számon kérhető vagyok. Itt voltam gyerek, és már nem költözöm el innen. Számomra nem mindegy, mit mondanak egy-egy általam tervezett épületről… de a vizuális kultúra képviselete is fontos számomra.”

- ÉM-NSZR -


[related-post post_id="3376172"]

[related-post post_id="3249849"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában