Helyi közélet

2017.10.11. 19:34

Ökotúrán ismerkedtek a titokzatos Kelemérrel

Kelemér - A Mohos-tavak területén bemutató ökotúrát tartottak.

Kelemér - A Mohos-tavak területén bemutató ökotúrát tartottak.

A közelmúltban rendezték meg a Keleméri Mohos-tavak Természetvédelmi Területen a Kis- és Nagy-Mohos lápot és a Mohosvárat bemutató ökotúrát. A természeti értékeket Virók Viktor, az ANP botanikusa mutatta be az érdeklődők számára. A Mohos-lápok hazánk kiemelkedő természeti értékei közé tartoznak.

A több ezer éves lápok az eltelt évezredek ökológiai változásait megörökítő klíma- és vegetációtörténeti kuriózumok közé tartoznak – tudtuk meg Domán Edittől, az Aggteleki Nemzeti Park ökoturisztikai szakreferensétől.

A Mohos-­lápok hazánk kiemelkedő természeti értékei közé tartoznak." Virók Viktor

Kis tavak

A Nagy-Mohos nagyjából 25 ezer, a Kis-Mohos hozzávetőleg 15 ezer éve, a mainál nedvesebb és hűvösebb éghajlatú időszakban keletkezett. A tavacskák az elmúlt évezredek során lassan feltöltődtek, amiben a talajbemosódások mellett a rajtuk kialakult növényzet meghatározó szerepet játszott. Ennek során a főleg szőr- és tőzegmoha alkotta rétegek megőrizték az eltelt időszak növényzetének emlékeit, kiemelkedő vegetációtörténeti jelentőségűvé téve a területet.

A Mohos-tavak legértékesebb növényei közt a glaciális reliktumnak számító hüvelyes gyapjúsás, a tarajos pajzsika, a gyapjasmagvú sás, a tőzegpáfrány, 5 tőzegmoha faj és két védett fásszárú, a molyhos nyír és a füles fűz érdemel mindenképpen említést.

A Mohosvár

Kelemér egyedi kultúrtörténeti értéke a Mohosvár, melynek feltárásáról dr. Pusztai Tamás, a Herman Ottó Múzeum régésze mesélt. A XIII. századi nemesi várépítészet egyik legjellemzőbb példája a keleméri Mohosvár. A tatárjárás után megerősödő nemesség egymás után építtette fel várait az arra alkalmasnak ítélt helyeken. A Károly Róbert trónra kerüléséhez kapcsolódó harcok során e várak egy része elpusztult, tulajdonosaik elhagyták őket, míg másik részük tovább épült, jelentős átalakításokon esett át.

A keleméri Mohosvár föld alatti maradványai egy pillanatképet őriztek az utókor számára. A korabeli harcokban kialakult tűzvész során egyedülálló módon konzerválódtak a faszerkezetek. 2000 és 2006 közötti feltárásával a XIII. század végi nemesi váraink egyik iskolapéldáját mutatja be – tette hozzá Domán Edit ökoturisztikai szakreferens.

- ÉM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában