Helyi közélet

2017.10.28. 11:56

Mozgósítani kell a megye tartalékait

Miskolc - A fejlődés kulcskérdésévé vált a megfelelően képzett munkaerő megléte.

Miskolc - A fejlődés kulcskérdésévé vált a megfelelően képzett munkaerő megléte.

„A megyében – a korábbi években tapasztalttal ellentétben – már nem elsősorban a munkanélküliség jelenti az első számú problémát, hanem a szakképzett munkaerő hiánya – erősítette meg a már több alkalommal idézett megállapítást Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Paktum Paktumszervezetének ülésén, amely egyúttal gazdasági és foglalkoztatási kerekasztallá is bővült.

– A helyzeten változtatni kell, mert a megye gazdasági szereplői is nehéz helyzetbe kerülhetnek a jól képzett szakmunkások hiányában. Ennek a helyzetnek a kezelését szolgálja a foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési együttműködés.”

Már nem elsősorban a munkanélküliség a probléma." Török Dezső

Álláskeresők és inaktívak

Minél több embert kell tudni bevinni a munkaerőpiacra." Lórántné Edit

Lórántné Orosz Edit, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a megyének azért vannak munka­erő-tartalékai. „Idetartozik a mintegy 31 ezer álláskereső, akinek fele azonban alacsony iskolázottságú, majdnem negyedük fiatal és ugyanekkora arányt képviselnek az idősek is.

A programon belül induló projektek számára elsősorban ez a 31 ezer ember jelenti a fő irányvonalat. Belőlük kellene minél nagyobb arányban mobilizálni a munkáltatók számára célzott képzésekkel, átképzésekkel, tanácsadással, azaz helyzetbe hozással.”

A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy a megyében 87 ezret tesznek ki az inaktívak, tehát a nyugdíjasok és a diákok. Az ő jelenlétük is nagyon fontos lehet a munkaerőpiac számára. Mintegy 30 ezret tesznek ki továbbá azok, akik jelenleg a közfoglalkoztatásban vannak jelen. Jó 50 százalékuk rendelkezik valamilyen szakképzettséggel, ami jó alap lehet.

- ÉM-SZB -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában