Helyi közélet

2017.10.17. 19:41

Harminc kompresszió, majd jön két befújás

Miskolc - Érdemes megtanulni az újraélesztés lépéseit, hiszen életeket menthetünk!

Miskolc - Érdemes megtanulni az újraélesztés lépéseit, hiszen életeket menthetünk!

Hazánkban átlagosan 25 percenként hal meg valaki hirtelen szívhalál következtében azért, mert az emberek 90 százaléka nem tud ilyenkor hatékonyan segíteni. Becslések szerint kétharmaduk megmenthető lenne, amennyiben az észlelést követően az első 4 percben a jelen lévő laikusok megkezdenék az újraélesztést.

Hétfőn volt az Újraélesztés Nemzetközi Napja. A világnapot négy évvel ezelőtt az Európai Újraélesztési Társaság elnevezésű ernyőszervezet kezdeményezte azzal a legfontosabb céllal, hogy felhívja a figyelmet az újraélesztés módszereire, illetve arra, hogy vészhelyzetben az azonnali elsősegélynyújtás életmentő. Már a vészhelyzet felismerése, a gyors segélyhívás és az azonnali elsősegélynyújtás életeket ment. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kiemelt feladatának érzi, hogy felhívja a nap fő üzenetére a figyelmet, mivel hazánkban évente 25 000 ember hal meg hirtelen szívhalál következtében.

Hétfőn a Miskolci Mentőállomás nyílt napján jártunk, ahol olyan emberekkel találkoztunk, akik kötelességüknek érzik az újraélesztést.

ÉM


[related-post post_id="3651398"]

[related-post post_id="3652341"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában