Helyi közélet

2017.09.24. 08:48

Tizenharmadszor is találkoztak Tarcalon

Tarcal - A szerencsi székhelyű Hegyaljai Alkotók Társulása immár tizenharmadik alkalommal tartotta meg alkotótáborát szeptember 11–16-ig Tarcalon.

Tarcal - A szerencsi székhelyű Hegyaljai Alkotók Társulása immár tizenharmadik alkalommal tartotta meg alkotótáborát szeptember 11–16-ig Tarcalon.

A műhelytalálkozón nem csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyei versírók, irodalompártolók és képzőművészek vettek részt, hanem az ország távolabbi pontjáról is érkeztek érdeklődők.

Látogatást is tettek

Leskó Imre, a HAT alelnöke, táborvezető arról tájékoztatott, hogy a szervezet életében fontos szerepet játszó esemény megrendezéséhez nagyban hozzájárult a szerencsi önkormányzat által civil egyesületek részére létrehozott pályázat, illetve az azon nyert támogatás, valamint Tarcal vezetősége is.

Az alkotók a közel egy hetes találkozón amellett, hogy a legtöbb időt egymás munkásságának és a mai irodalom képviselőinek megismerésére fordították, hagyományosan látogatást tettek a bodrogkeresztúri idősek otthonába is, ahol egy színvonalas verses összeállítással lepték meg az ott élőket.

A tizenharmadik műhelytalálkozó alkalmából dr. Gaál Ernő, az egyesület tiszteletbeli elnöke a tábor állandó szakmai vezetőjének, Bari Gábornak munkája elismeréseként díszoklevelet ajándékozott, további sikert kívánva az önálló költői pályafutásához is.

- ÉM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában