Helyi közélet

2017.09.06. 17:57

Most hétvégén tele lesz a „belvárosi” vendéggel Miskolcon

Miskolc - Szállásadókat kérdeztünk: milyen volt a nyár? Két kedvelt szálloda tulajdonosa elmondta.

Miskolc - Szállásadókat kérdeztünk: milyen volt a nyár? Két kedvelt szálloda tulajdonosa elmondta.

A Barlangfürdő 2016-ban Az év fürdője lett. Ez a tény több vendéget hozott? – vetettük fel többek között.

Nagyon jó lenne a strand második üteme, és a Barlangfürdőt is fejleszteni kellene." Ostorházi Imre

– Olyan volt, mint az előző kettő. Mivel nem változott az attrakció, és nagyon hiányzik a strand – fogalmazott Ostorházi Imre, a miskolctapolcai Calimbra Wellness és Konferencia Hotel tulajdonosa. – Már az előfoglalásokból is lehetett látni, hogy ugyanolyan lesz. Összességében nekünk se jobb, se rosszabb nem volt. A Barlangfürdő? Hozzánk egy dekával sem hozott több vendéget, hiszen nem voltak fejlesztések az elmúlt nyolc évben a Barlangfürdőben.

Megemlítettük, hogy felélesztették 2015 nyarára a strandot, ám Ostorházi Imre szerint oda szállodavendégek nem mennek, inkább a helyiek látogatják.

– Nagyon jó lenne a strand második üteme, és a Barlangfürdőt is fejleszteni kellene, hiszen a versenytársak – Gyula, Hajdúszoboszló – nagyon elmennek – jelentette ki.

Fesztiválok? A Calimbra-tulajdonos úgy válaszolt, hogy sem az operafesztivál, sem a CineFest kapcsán nincsenek vendégeik, míg a népkerti sörfesztiválra bemennek az emberek, ha számukra kedves előadók lépnek fel. Sok viszont a visszajáró vendég, és az elmúlt néhány évben érdekes módon megsokszorozódott a cseh és szlovák vendégek száma.

Jó nyarat zártak

Barkóczi István azt emelte ki, hogy a szállásfoglalások és a bisztró tekintetében jó nyarat zártak.

– Elsősorban üzletember-szálloda vagyunk, ám vannak esküvőink is például, illetve voltak más zenés rendezvényeink is – mondta a Miskolc belvárosában található négycsillagos City Hotel tulajdonosa. – A hétvégi sörfesztivál és a startoló CineFest miatt telt házzal üzemelünk majd.


Sokszínűen a belvárosban

A City Hotel – DRÓT Bisztró nem az a fajta szálloda, ahol „csak” aludni lehet.

„A megújult népkerti Vigadóra is koncentráltunk az elmúlt időszakban” – hangsúlyozta Barkóczi István, a City Hotel – DRÓT Bisztró tulajdonosa. „Ott hetente voltak programjaink a nyár elejétől. A nyár abból a szempontból nem igazán jó rendezvényekre, hogy nagyon sok fesztivál van, az emberek, ha tehetik, üdülnek. Mi már az őszre koncentrálunk, jönnek például a Dumaklub-rendezvények. Igyekszünk mindent megtenni vendégeinkért a továbbiakban is.”


[related-post post_id="3591978"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában