Helyi közélet

2017.09.24. 15:07

Miskolci fa „Az Év Fája” országos vetélkedőben

Budapest, Miskolc - A „versenyző” miskolci mocsárciprus a Szath­máry utcán található, kora 80 év, magassága 18 méter.

Budapest, Miskolc - A „versenyző” miskolci mocsárciprus a Szath­máry utcán található, kora 80 év, magassága 18 méter.

Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik a szervezők, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.

A versenybe nevezett fák közül az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije minden évben 12–15 döntőst választ. Ezek vesznek részt a nyilvános döntőben, melyben a legtöbb közönségszavazatot kapó fa nyeri az Év Fája címet. A döntősök közt emellett már ott rejtőzik a Hős Fa cím nyertese is és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa, de arra, hogy mely fák kapják ezeket, csak a közönségszavazás után derül fény.

Szavazás: október 15-ig

Az Év Fája verseny 2002-ben Csehországból indult, az Ökotárs testvérszervezete, a Nadace Partnerství kezdeményezésére, Magyarországon 2010-ben rendezték meg először a vetélkedőt. A szavazás október 15-én éjfélig, részletes információk az evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon található. (Itt van lehetőség a szavazatok leadására is.) A szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz, a végeredményt november első felében teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.

A 2017-es magyarországi Év Fája a 2018 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa – legutóbb 2016 tavaszán a bátaszéki molyhos tölgy.

A „versenyző” miskolci mocsárciprus a Szathmáry utcán található, kora 80 év, magassága 18 méter, törzskerülete 290 cm. Érdemes felidézni a 2011-es Hős Fa-választást, ahol döntőbe jutott ez a helyi természetvédelmi védelem alatti mocsárciprus.

- ÉM -


A döntősök

Az idei versenyben a következő fákra lehet szavazni:

– A délegyházi vadkörtefa

– A gyulaji odvas hársfa

– A nyírbátori tölgyfa

– A szentkirályi hazaváró nyár

– Családi almafa

– Fonyódi fehér nyárfák

– Hevesy György ciprusfája

– Horvátnádaljai platánfák

– Hőssé ítélt miskolci mocsárciprus

– Imrehegyi terebélyes eper

– Ősi gubacsi testvérfák

– Vörösvári vén eperfa

– Zengővárkony hős szelídgesztenyéje


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában