Helyi közélet

2017.09.17. 17:15

Élet a Kecsegtető Kecskefarmon

Szőlősardó - Több mint száz kecske sétál a szőlősardói dombokon, a sajtválaszték pedig egyre nagyobb.

Szőlősardó - Több mint száz kecske sétál a szőlősardói dombokon, a sajtválaszték pedig egyre nagyobb.

Egy fiatal házaspárnak, Szabados Vivien Biankának és Szabados Andornak köszönhetően hamarosan nemcsak arról lesz híres Szőlősardó, hogy remek kecskesajtot készítenek, hanem arról is, hogy több kecske sétál a dombok között, mint ahány lélekszámú a település.

Választékunk egyre nő, az ínyenceknek is készítünk sajtokat." Szabados Vivien

A két fiatal három évvel ezelőtt megpályázta a fiatal gazdák számára kiírt támogatást, melynek köszönhetően kecsketenyésztésre elnyertek 40 ezer euró vissza nem térítendő uniós támogatást. Pályájuk Mosonmagyaróváron, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán kezdődött, ahol állattenyésztő hallgatóként már tervezték a vidéki életüket. Már az egyetemi évek alatt eldöntötték, hogy állattenyésztéssel szeretnének foglalkozni, így jutottak el az alpesi kecske fajtához. Ez a fajta bő tejet ad, így alkalmas arra, hogy jó minőségű sajt készülhessen belőle.

Vidéki élet

A pályázati forrásnak köszönhetően ezekre a jószágokra alapozva a két fiatal gazdának lehetősége adódott arra, hogy vidéki környezetben megalapozzák a saját jövőjüket. Fontos szempont számukra az ismeretátadás is, jövőbeli terveik között szerepel egy oktatóközpont létrehozása, ahol az egyetemi képzésben, de legfőképp a gyakorlatban megszerzett tudásukat kamatoztathatják, továbbadhatják másoknak is.

– A gazdálkodás megteremtéséhez mindenekelőtt szükség volt arra, hogy megvegyük a szőlősardói ingatlant, hogy felújítsuk a rajta lévő házat, kialakítsuk a sajtkészítéshez szükséges helyiségeket – tette hozzá Szabados Andor. – Ezt követte az ingatlan mögötti terület megtisztítása és az állattenyésztéshez szükséges gazdasági célú építmények rendbehozatala, felépítése. Tavaly már ezen a területen termeltük meg az állatok etetéséhez szükséges takarmánynövényeket.

Munkamegosztás

A Kecsegtető Kecskefarmon mindennek megvan az ideje, és mindenkinek megvan a dolga. A családon belüli munkamegosztás időközben úgy alakult, hogy Vivien felel az állategészségügyért, a takarmányozásért, a sajtkészítés folyamatáért. Andor pedig az istálló körüli teendők mellett viszi a hivatalos ügyintézést, a papírmunkát, és keresi a kapcsolatot a környék gazdálkodóival.

– A sajtválasztékunk egyre gyarapszik, főként félkemény, friss és gomolya jellegű kecskesajt készül a Kecsegtető Kecskefarmon, bizonyos esetekben előfordul, hogy szárított fűszernövényekkel vagy gyümölccsel ízesítjük a termékeinket – mondta Szabados Vivien Bianka. – Az ínyenceknek különleges darabok is készülnek, így megtalálható a kínálatunk között a ciprusi grillsajt, a parenyica, probiotikus joghurtok, sajt marinád és a ricotta.

Tovább fejlesztenek

Az innováció is fontos szerepet kapott az elképzelés megvalósítása során. A kecskék fejésének megkönnyítésére egy, az interneten látott elképzelés továbbfejlesztésével készítettek egy négy férőhelyes fejőállást, kalodával és etetővályúval. A tej feldolgozása a tejkezelő helyiségben történik, ahol a rozsdamentes felületek és a nagy tér gondoskodik a higiénikus és kényelmes munka feltételeiről.

Nagy hangsúlyt fektettek a szakszerű sajtkészítés művészetének elsajátítására, amely sok utánajárást, sajtkészítőkkel való eszmecserét igényelt, de az eredmény nem maradt el. Miután beszerezték az összes szükséges felszerelést, valamint biztosítva lett az egységes, folyamatos magas minőség, megkezdődhetett a termékek értékesítése. Mára kiterjedt értékesítési hálózatuk segítségével az ország számos pontján megismerkedhettek már termékeikkel.

- ÉM-PA -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában